Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Nekrológ
226 BETHLEN NAPTÁR volt, mint nevelő, politikai vezető és a népi Magyarország leglelkesebb építője. Sárospatakon, mint fiatal falukutató, ott volt a faluszemináriumok, majd az első népfőiskolák születésénél. Szegeden, majd Budapesten a tudományos kutatásokban is kiválóan halad, de amikor a második világháborúban veszélybe kerül az ország, a magyarság, Kiss Sándort már az akkori diákmozgalmak élén találjuk, mint aki jól tudta, hogy mikor kell az akadémiát a politikai ellenállással felcserélni. A magyarságba vetett hitére a terror mindig erőszakkal és börtönnel válaszol: 1944ben a Gestapo, 1947-ben pedig a kommunista ÁVÓ tartóztatja le és zárja börtönbe hosszú évekre. A meghurcoltatást rendőri felügyelet és nehéz fizikai munka követi. 1956 októberében senkinek sem okoz meglepetést, hogy Kiss Sándort ismét a Parasztszövetség élén találtuk. November végén — ahogy írta — „a harmadik politikai fogság elkerülése hajtott el hazámból”. Azóta it él Amerikában. Mint a New York-i Független Magyar Református Egyház egyik világi vezetője, kálvinista hittel szolgálta egyházát. A templomépítéstől a vasárnapi iskolások tanításáig mindig, mindenben lelkesen az élen járt. A hatvanas években az Amerikai Magyar Református Egyház legmagasabb tisztviselője, egyházkerületi főgondnoka volt, élete utolsó éveiben pedig mint egyházkerületi pénztáros és a Püspöki Tanács tagja szolgálta Urát, egyházát és magyar népét. A temetési szolgálatot Bertalan Imre, dr. Csikesz Tibor, Csordás Gábor és Hőgye Mihály lelkipásztorok végezték. A gyászszertartás befejezése után felcsendült a kedves pataki diákdal: „Válásra int immár az óra, Isten veletek búcsúzóra...” És a jelenlévő, velünk együtt gyászoló amerikai egyháztagok bizonyára nem értették, hogy miért borult könnybe a szemünk a befejező sorok éneklésekor: „Elválásom néktek ne fájjon, Fiúk, fiúk, Isten megáldjon. Isten megáldjon, elmegyek.” Szabó István
