Bethlen Naptár, 1982 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

80 BETHLEN NAPTÁR vettek a március 15-i ünnepélyen, majd áprilisban a Hungária Tánccsoport műsorában szerepeltek Fairfielden Dr. Somogyi Balázsné vezetésével. Májusban a Nőszövetsé'g ismét megrendezte az egyház asszonytestvéreit vendégül látó teadélutánját, majd a Férfikor új programja, az “armchair racing” került megrendezésre. Az Anyáknapi ebéd keretében ünnepeltük egyházunk jelenlegi templomépülete felavatásának 70-ik évfordulóját, mely alkalommal Nagy István festőművész a templomról készített olaj­­festményét adta át egyházunknak. Júniusban konfirmáltuk a pünkösdi úrvacsorái istentisztelet keretében Erdő Jennyt és Németh Katalint. — Nőszövetségünk megrendezte az Apák­­napi ebédet, majd Tánccsoportunk előadása hozott szép sikert számukra. Június utolsó és július első hetében tartottuk nyári Bibliai és Magyar Iskolánkat 31 résztvevővel. Július—augusztus egyházi csoportjaink piknikjével telt el. Szeptemberben megújult erővel kezdtük újra tevékenységeinket a Vasárnapi Iskolában, szépszámú konfimációs osztályban és készülünk a második “Gála-Bál” rendezésére, mely múlt évben nagy sikerrel zárult. Mindezeken felül egyházi csoportjaink rendszeres tevékenységei: süte­ményvásárok, zsibvásár, különböző előadások, műsorok, a Magyar Kézi­munkakor heti összejövetelei, a rendszeres gyűlések állandó folyamata nagyban hozzájárul a keresztyén közösségi szelem ápolásához. Egyházunk és csoportjaink tisztviselői elöljártak Krisztus egyházának és a szeretetteljes egyházi közösségnek építésében: Dudás Ferenc fögondnok. Virgulák Ernő gondnok, Závory Dávid pénztáros, Downing Edwinné jegyző, Klein György ellenőr, Klein Györgyné és Lovas Pálné Vasárnapi Iskolai igazgatók, Kenéz Ernő a Vasárnapi Iskola jegyző-pénztárosa, Yoczik Ta­­másné a Nőegylet elnöke, Bata Istvánné a Nőszövetség elnöke, Kocsis János a Férfikor elnöke, az Idősebb és Ifjabb Ifjúsági Csoportok elnökei: Szabó Sally és Szabó Zsuzsanna. A Felnőtt Énekkar vezetője Lucskay József, egyházunk orgonistája, a Vasárnapi Iskolás gyermek énekkart Leczó Ist­vánné, az ifjúsági énekkart Downing Mariane tanítja. A Magyar Bizottság elnöke Iványi Andrásné, az AMRE helyi osztályának elnöke Sontra Béla. Az egyház és környéke rendbentartója Chesnick Ferenc. WALLINGFORD, CT. — Lelkipásztor: Medyesy László A Bethlen Naptár legújabb száma ismét arra hív, hogy munkánkról, eredményeinkről rövid beszámolót adjunk a naptár széleskörű olvasó közönségének: A festői helyen fekvő Wallingford kisváros az Atlantic Óceánhoz nagyon közel, a történelmi New-Haventől északra van. Ez az ősi helység 1642-ben alakult. A helyi fejlett könnyű ipar, a környék gazdag erdő állománya, gyümölcs és szőlő termelése 1908-tól adott otthont és munkát az ideérkező magyaroknak. Az elmúlt évtizedek alapvető változásokat hoztak á református

Next

/
Thumbnails
Contents