Bethlen Naptár, 1981 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

1981 BETHLEN NAPTÁR 95 A Nőegylet tisztviselői kát, majd felnőttek bevonásával feldíszítik a chicagói Museum of Science and Industry-ban a 40 nemzet között a magyar karácsonyfát. Másik fáradhatatlan egyházi munkásunk orgonistánk: ifj. Tóth Ist­ván és felesége Irénke, aki énekkarunk szólistája is. Énekkarunk Nagy­pénteken és Karácsony szombatján, magas színvonalú kantátát adnak elő. A Párok Klubjának és a Baráti Körnek tagjaival karöltve, ők a mun­kásai az évi egyházi bazár előkészítésének. (Idén, augusztus 24-en $7000 tiszta jövedelemmel zárult.) Hasonlóképpen az évi szüreti ünnepségek főmunkásai ifj. Tóth István nejével együtt, idén 12 párral nyitotta meg ezt az izzig-vérig magyar társadalmi eseményt. Ugyanakkor magyar nótákkal szórakoztatták a közönséget. A Magyar Református Nőegylet tagjai lassan fogynak, éveik száma emelkedik. De még, akik dolgozni tudnak, dolgoznak. Évente két társas délutánjuk van, és a címeravatási vacsorán, bazárunkon az a 4—6 asszony főzött, akik már 4 évtizede csinálták ezt a munkát, özv. Zakhár Pálné vezetésével. 1980-ban is 1500 dollárt adományoztak adósságunk törlesztésére. Baráti Körünk még mindig tartja minden hónap első hétfőjén biblia­óráját. Tagjai, Kun Pálné vezetésével, segítségére vannak a vasárnapi iskolának a szeretetvendégségek rendezésében. Minden évben megren­dezik az ún. Rummage Sale-ket és minden egyházi munkában ott vannak. Végiggondolva az 1980. évet: Idén is kiosztottuk böjt első vasár­napján a durva vasszögeket, hogy Krisztus kínszenvedésére emlékeztes­sen, ahogy magunkkal visszük mindenüvé. Virágvasárnapon gyerme­keink húsvéti ünnepélyének végén, az Orasztala elé helyezett, egyszerű keresztre, egyik kezünkkel virágot helyeztünk, másik kezünkkel az oda­helyezett vederbe ejtettük a kovácsolt vasszögeket. Üjabban vasárnapi értesítőnkben — időnként — közöljük, a Csendes Percek alapján, a bib­liaolvasó vezérfonalat. Külön meg kell említsük Lelkészi Hivatalunk munkáját, amely minden egyes Úrvacsoraosztás előtt meghívót küld ki. Évente 3-szor közli a hívek adakozásairól összeállított kimutatást. Min-

Next

/
Thumbnails
Contents