Bethlen Naptár, 1981 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

54 BETHLEN NAPTAR 1981 Deevy Francis, Nt. Williams Reuben. A negyedik vacsorán az ifjúsági egyesület böjti színdarabot mutatott be. Virágvasárnapi konferenciát rendeztünk a Keleti Egyházmegye gyülekezetei számára, amelyen dr. Medyessy László tartott előadást. A konferencia résztvevőit vacsorával vendégeltük meg. A különböző egyházi szervezetek élénk tevékenységet folytattak az egész éven át. A Hétközi Óvodába 40 három- és négyéves gyermek jár. Az óvoda igazgatónője Turrell Erzsébet. A Vasárnapi Iskola növen­dékeinek száma 114. Nyári Biblia Iskolát tartottunk 102 gyermek szá-Angyalok a Fairfieldi Magyar Református Egyházban. mára 18 tanító vezetésével. A két konfirmációs osztályt 19-en látogatták minden szombaton. Az év folyamán 8 ifjú és leány konfirmált. A Magyar Iskolát Balogh Sárika tanította két osztályban. A növendékek száma 28. Tervbe vettük egy magyar cserkészcsapat felállítását is, mely a nyelvta­nítást fogja megerősíteni. A konfirmándusok, valamint a gimnázisták ifjúsági egyleteit Baal Michael, yalei teológus vezette. Az elemisták ifjúsági egyletének a vezetője Nánai Olga volt. A Lorántffy Zsuzsánna Nőegyletet Havadtőy Magdalene, a Házas­párok Baráti Egyletét Farkas Barbara, a Nők Missziói Egyletét Váraljay Helen, a Férfiszövetséget Straborny Imre Lajos vezetik. A gyülekezet gondnokát a hívek bizalma újabb két esztendőre választotta meg. A gyülekezet lelkésze elnöke volt a Bridgeport és Környéke Egyházak Tanácsának. Elnöke volt az Amerikai Magyar Református Lelkészegylet

Next

/
Thumbnails
Contents