Bethlen Naptár, 1980 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
1980 85 1979, Szüreti Ünnepség Biró urammal és Nejével a menet élén. (Mr. és Mrs. Andrew Darnay) Vasárnapiiskolánk vezetői Popély Gyuláné és Dudics Józsefné. Kevés gyermekünk van. 1979. szeptember 16-án, az u.n. toborzó vasárnapon 28-an iratkoztak be. Ebből az alkalomból a Baráti Kör ebédet és egy kiváló filmet adott díjtalanul a megjelenteknek és gyermekeknek. (Templomlátogatás ezen a napon magyar 42, angol 115.) Fent említettek, Séra Bonnie vas. isk. tanítónővel, Tóth Kenneth, Tolnai Lisa és Tolnai Tammy segítőkkel két hetes nyári bibliaiskolát tartottak 3 szülő közreműködésével. (Hat egyháztagunk süteményt hozott.) Lelkész nyitotta meg a nyáriiskolát minden nap, rövid istentisztelettel és énektanítással. 16 gyermek járt rendszeresen. (Június 29-ig tartott.) Van egy “világi” egyesületünk is, a “Párok Klubja” Célkitűzése, hogy akik az egyházban munkálkodnak, havonta egyszer találkozzanak tiszta szórakásban is. Noha nem pénzszerzés a céljuk, anyagilag támogatják az egyházat, bútorokat vesznek, stb. Májusi közgyűlésünk havi ötven dollárra emelte a Buenos Aires-i egyháznak küldött havi segélyt. Egyházi életünk egyik magyar jellegű rendezvénye a “szüreti ünnepség,” amely ifj. Tóth István és neje sz. Darnay Irénke betanításában tíz fiatal pár magyar táncaival és népdaléneklésével gazdagította az estét. Képeink is a szüreti ünnepséget mutatják be. Nagyjelentőségű egyházi életünkben az a kapcsolat, amelyet a messzi költözött tagjainkkal tartunk fenn. A lelkész felesége és 15 lelkes egyháztag (14 nő, egy férfi) küldi már évek óta minden héten az értesítőket és a