Bethlen Naptár, 1980 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
1980 41 októberben pedig, mint a UPCUSA delegációjának a tagja részt vesz a Budapesten tartandó református-orthodox dialóguson. A Református Lelkészegyesület 1979-es ligonieri gyűlésén alelnökévé választotta. NEW YORK, N.Y. — Lelkipásztor: Nagy Gyula Egyházunk most lép hivatalos megalakulásának 85-ik esztendejébe, mint az ötödik legrégibb amerikai magyar gyülekezet. Temploma is, amely már a harmadik istentiszteleti helye, 65 éve áll itt, Manhattan szívében. Az első világháború elején épült. De még mindig legalább tíz olyan tagunk van, akik jelen voltak az alapkő letételénél. Egy ilyen régi egyház éppen olyan, mint az időnként visszavágott, de egyre új hajtásokat előhozó öreg fa. Terebélyes. És szinte bámulatos az a szeretet, vonzalom és felelősségérzet, amivel a belőle kiszármazott és sok esetben távoli vidékekre került lelkek körülveszik megemlékezéseikkel és adományaikkal. Nincs is eddig okunk, hogy az anyagiak hiányára panaszkodjunk. Pénztárforgalmunk 40 ezer dollár körül mozog. És az elmúlt évek során hihetetlenül sok és nagyösszegü beruházásra, modernizálásra került sor. E beszámoló írásának napjaiban éppen egy kedves egyháztagunk, dr. Rózsa György né harangjáték és automatikus edénymosó gép beszerelésére tett bőkezű megajánlást, több ezer dollár értékben. Épületeink állandó rendbentartása — a parókia több mint 100 esztendős — buzgó gondnokainknak legszemélyesebb ügye és gondja. Sok munkaórát, sőt hozzávalót áldoznak erre a célra. Ami igazán igénybeveszi erőfeszítéseinket, az a törekvés, hogy ebben az erősen felhígult és különféle mellékvágányokra kitért amerikai egyházi életben valóban “az Ige egyháza” maradjunk, ami nem könnyű dolog. Felébreszteni a mélyebb, Isten iránti érdeklődést az elfásult, vagy önelégült szívekben. Lelki szolgálataink elég sokrétűek: a vasárnapi istentiszteleteken túl hétközi bibliaórák, havonkénti biblia-iskolai összejövetelek, rendszeres vasárnap esti evangélizációs rádió-áhitatok New York és környéke számára (néhány tagunk teljesen egyéni áldozatkészségéből), részvételünk a Református Negyedóra vasárnap déli rádiós istentiszteletein, magyarnyelvű evangéliumi iratok, könyvek terjesztése, lelkigondozói beszélgetések, látogatások, a 350 példányban szétküldött havi “Új Úton” c. körlevelünknek a rendszeres írott igehirdetései próbálják Isten Igéjére irányítani a figyelmet. Havonta egy vagy két alkalommal fehér asztalok mellett is találkozik a gyülekezet, vasárnap déli gyülekezeti társas ebéd keretében. Ezeket legtöbbször rövid kultúrműsor is követi, vetített képes előadásokkal, beszámolókkal, irodalmi szórakoztatással, különös gondot fordítva a szellemi nívóra. Nem egy esetben családi jelleget vesznek ezek az ebédek, születésnapokat megünnepelve, vagy házassági évfordulókat. Egyik gondnokunk, Bállá Ernő ezüstlakodalmán vagy 150-en jelentek meg, a templomi megemlékezésen valamint az azt követő banketten. A Lorántffy Nőegylet pótolhatatlan szolgálatokat végez ezeknek az