Bethlen Naptár, 1980 (Ligonier)
Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház
1980 133 Püspök fogadtatás Phoenix, Arizonában. a közbiztonság pedig lényegesen magasabb. így a gyülekezet lélekszámának növekedése szinte természetes. Isten segítségével, rövidesen megépitjük a kitűnő helyen levő, kifizetett területünkön új épületkomplexumunkat, amely még vonzóbbá fogja tenni gyülekezetünket s magyarok számára Phoenixet. Az épületkomplexumban lesz nyolc különbejáratú, egy-két ágyas szoba fürdőszobával megfáradt és magyar közösségbe vágyó idős testvéreink számára, akiknek gond-terheil igyekszünk levenni. Mivel sokkal olcsóbb és sokkal többet nyújtó lesz a hasonló rendeltetésű intézményeknél, máris jelentős az érdeklődés iránta. De azért, ez úton is felhívjuk reá magyar testvéreink figyelmét. Ha helyet nem is fogunk tudni rögtön biztosítani, de előjegyzésbe vehetjük a jelentkezőket és részletes felvilágosítást is adhatunk. Kiemelkedő jelentőségű volt gyülekezeti életünkben Főtiszteletű Ábrahám Dezső Püspök Úr vizitációja. Minden bizonnyal ilyen lesz Esperesünk, Ft. Dömötör Tibor püspökhelyettes úr látogatása október végén, akit elkísér Vargó Elemér is, a Református Egyesület főtitkára. Az ő közreműködésükkel tartjuk meg a Reformáció Emlékünnepét, valamint a nagyjelentőségű építkezésünk megkezdését szimbolizáló kapavágási ünnepségünket. Ezt a látogatást megelőzi Tollas Tibor előadóestje, amely bizonyára gyülekezetünk maradandó emlékei közé fog tartozni. Presbitériumunk nagyobbik része ereje és képessége szerint igyekszik nagy felelősségű tisztségének eleget tenni. Mindenki tevékenységét figyelemmel kisérjük, mert alvó önállókra nem lehet a nyájat bízni. Presbitériumunkat, a gyülekezetei, de az egész phoenixi magyarságot súlyos veszteség érte Palmer Mihály testvérünknek az Úrhoz való költözése következtében. Bárcsak pótolni tudná valaki. Női Körünkről csak a legnagyobb elismeréssel és hálával beszélhetünk. A szó elszáll, de az írás megmarad, igazságra figyelve írjuk le. KÖSZÖN-