Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

György Árpád: Búcsúzunk az elhunyt pápáktól

88 BETHLEN NAPTÁR aki megengedi, hogy letegyük az életünket Érette, amit csak az igen kiváltságos lelkeknek enged meg. Ordass Lajos püspöknek megengedte, hogy börtönt viseljen érette, amit ő zúgolódás nél­kül elfogadott. Felvette keresztjét s követte Krisztusát alázatos türelemmel. Ordass Lajos püspök élete utolsó idejét békességben töltötte, kedvenc foglalkozásának, a tudománynak, a fordítói munkájának élt. A magyar protestáns irodalomnak nagy szolgálatot tett for­dításaival, teológiai munkájával. Több könyve jelent meg neve alatt vagy név nélkül. 1978. augusztus 19-én a Farkasréti temetőben temették el. Temetésén jelen voltak a svéd, norvég, dán, nyugat-német és osztrák evangélikus egyházak, valamint az Evangélikus Világszö­vetség képviselői. Ott volt „civilben” a magyarországi evangé­likus egyház rangidős püspúke is, de ő hallgatott. Ez volt az el­hunyt kívánsága. Ordass Lajos egyházának, népének hitvallója volt. Kedvesei, barátai és magunk vigasztalására elismételjük Krisz­tusunk ígéretét: „valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt” (Máté 10:32). Ordass Lajosról vallást tesz Krisztus az Atya előtt. György Árpád: Búcsúzunk az elhunyt pápáktól VI. Pál pápa 1897-ben született Conesióban, családi neve Giovanni Battista Montini volt. 23 éves korában szentelték pap­pá. Részt vett a katolikus diákmozgalmakban. Varsóban képvi­selte a Vatikánt. A pápai állam diplomácia-történet tanára volt az egyházi akadémián. 1937-ben már közvetlenül a pápa mellett dolgozott a pápai államtitkári hivatalban. 1952-től helyettes pá­pai államtitkár. 1954-ben Milánó érseke. 1958-tól a bíborosi kol­légium tagja. Magyarországon 1938-ban volt, mint Pacelli bíbo­ros, a később XII. Pius pápa titkára. 1963-ban pápává válasz­tották. VI. Pál pápa átültette a gyakorlatba XXIII. János pápa koncepcióit, illetve a II. vatikáni zsinat határozatait. Ezek újí­­tólag hatottak a római katolikus egyház belső életére és óriási mértékben érintették az ökumené szelleme jegyében a világ ke­­resztyénségét. Legyen a mennyi Atyának hála és dicsőség VI. Pál pápa Isten országa szolgálatának odaszentelt életéért. Augusztus 26-án a 111 bíborosból álló pápaválasztó kon-

Next

/
Thumbnails
Contents