Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Kanada
1979 211 tés és az évi bazáraink munkálataiban erősen kivették részüket, akiknek ezúton mondunk köszönetét. Rendeztünk kirándulást Niagara Falls-ra autóbuszon, melyen 36 személy vett részt. Meglátogattuk Gara Dezső testvérünket, kinek kedvességét és szíves vendéglátását ezúton is szeretettel köszönjük. Részt vettünk a hamiltoni testvér-egyház új szószék szentelési ünnepélyén is. Az Úr hazahívta: Mrs. Molnár Eolalia, Czakó Jánosné, Tóth Gyula és Kézi Sándor testvéreinket. Istenünk vigasztaló kegyelme maradjon szeretteiken, és legyen áldott az Úrhoz költözött testvéreink emléke. TORONTO, ONT. — Lelkipásztor: Seress Ödön Teológus: Dr. Dékány István Gondnok: Kiss Károly, algondnok: Bulyáki Kálmán, pénztáros: Dirbász János, jegyzők: Soós Zoltán, Dr. Szőczi Árpád. Nem kezdhetjük beszámolónkat másképp, csak azzal, hogy újra bizonyságot teszünk Isten gondviseléséről. Nemcsak a múlt évért vagyunk hálásak az Úrnak, hanem az 50 esztendőért, mely fél évszázad alatt minden bűnünk, tehetetlenségünk és nyavalyánk ellenére is megtartotta Torontói Magyar Református Egyházát. Bukások után felemelt, csüggedéskor megerősített és igyekezetünkben megáldott. És ma is tart, s ha lassan is, de mindig növel, gyarapít és újabb szolgálatokkal bíz meg. Az Úrnak való engedelmesség felelőssége és feladata erősödik a gyülekezet lelkében. Istentiszteleteink, bibliaóráink légköre bizonyítja ezt. Úgy gondoljuk, nem szükséges a gyülekezet belső és külső munkájáról újra részletes beszámolót írnunk. A múlt évi Bethlen Naptárban benne van. Mégis ki kell emelnünk az immár második évben megrendezett egyházi vezetők csendesnapjait. Bizonyságot teszünk arról, hogy a gyülekezet vezetőinek és rajtuk keresztül az egész gyülekezetnek áldásul szolgál az őszi két csendesnap. Néhány adatot is jelentünk: hitvalló felnőtt egyháztagjaink száma 350, az istentiszteletek átlagos látogatottsága 153, úrvacsorázók átlaga 146. Keresztelés 13, házasságkötés 10 volt. A lelkész 14 temetése közül egyháztag csak 2 volt. Vasárnapi iskolánk 72 gyermeket tart számon, jóllehet az átlagos létszám vasárnaponként kb. 40 gyermek. Újra csak hálát adunk Istennek minden lehetőségért és minden szolgálatáért, melyet magyar atyánkfiái között végezhetünk. Az OSHAWAI gyülekezetei Dékány István teológus szolgálja. Az eddig kéthetenként és vasárnap délután tartott istentiszteletek helyett, az ősztől kezdve minden vasárnap délelőtt 9 órakor van Oshawán istentisztelet. VANCOUVER, B.C. — Lelkipásztor: Szamosközi László A presbitérium tagjai: Szlivka Rudolf; egyházmegyei megbízottak: Fábián Lajos, Baraksó János; a Magyar Iskola felelőse: Murguly László. Gazdasági Tanács: elnök: Molnár Béla; alelnök: Takács Károly; jegyző: Hajdú Gyula; Pénztáros: Somogyi Tibor; Ellenőrök: Balatoni Gyula, Hajdó