Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezetei
182 BETHLEN NAPTÁR ebben az évben 3 fiatalembert készít elő lelkipásztorunk, aki maga 30 mérföldes távolságba utazik, hogy a szülők munkáját ezzel is könnyítse. Minden vasárnap, istentisztelet után, Nőegyletünk tagjai ebéddel kedveskednek az összesereglett magyaroknak, kiknek száma legtöbbször 100 körül jár. Istentiszteleteink átlag látogatottsága nyáron 50-60 volt, míg a szezonban, azaz télen 100 fölött. Az Űr szent asztalát az elmúlt évben hatszor terítettük meg. Az úrvacsorázók átlaga 120 volt. Az elmúlt évben 2 magyar misét tartottak a dél-floridai magyar papok, egyikén Ft. Edward McCarthy érsek is megjelent, sőt Kossuth termünkben szórakozott is. Az elmúlt esztendőben egy konfirmándusunk volt, Lengyel Ilona, aki azóta szülőhazájában, Ausztráliában folytatja iskolai tanulmányait. A 30. évfordulóra sok javítást eszközöltünk, így a Kossuth terem új tetőzetét, ami 12,000 dollárba került, 4 hónap alatt visszafizettük, a terem belsejét áldozatos egyháztagjaink átfestették, a parkolót lefestettük, az apartment bejáratához új lámpákat vettünk, új egyháztagunk ajádékaként futószőnyeget kaptunk a bejárathoz. Mind a gyülekezeti, mind társadalmi életünk megmozdulásaiban, áldott kezű és szívű nőtagjaink leírhatatlan mennyiségű és minőségű munkát végeztek. Ezért Nőegyletünk elnöknőjének, Busák Helennek, és minden nőtagnak ezúton is hálás köszönetét mondunk! A néha elkeserítő hangú széthúzás és fúrás ellenére, a Kossuth Polgári Kör áldozatos vezetősége, Mezey János elnökkel az élen, pótolhatatlan munkát végzett mind a Központ, mind az egyház és a dél-floridai magyarság érdekében. A miamii Nemzetközi Folk Fesztiválon, amelyen 30-nál több nemzet vett részt, gyönyörű székelykapus sátrunk, no meg a magyaros konyhánk már második éve az első díjat nyerte el. Egyházunk bevétele 1977-ben $76,639.36 volt, kiadása $63,625.54. 1978- ban szeptemberig a bevétel meghaladta a $80,930.46-ot! Nőegyletünk és a Kossuth Polgári Kör adománya a tavalyi összegből $34,830 volt. 30-lakásos Kossuth Apartment házunk bevétele $67,909.88 volt, a kiadások pedig, a negyedmillió dollárra rúgó mortgage-visszafizetéseket is beleértve $65,153.98. 1978-ban 2 keresztelés volt, 2 esküvő, 1 konfirmálás és csak 5 temetés, hála az Istennek! PERTH AMBOY, N.J. — Lelkipásztor: M. Török István Templom és lelkészi hivatal címe: 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N.J. 08861, Tel.: 201-442-7799. Iskolánk címe: 347 Kirkland Place, Perth Amboy, N.J. Tel.: 201-442- 4008, mely telefonszámon templomunk is elérhető. Az egyház gondnoka: Katkó István; algondnokok: Marincsak János, Pásztor Béla; pénztáros: Kovács János; jegyző: Medgyesi Lajos. Az 1978-as évet egyházunk történetében a Gyémánt Jubileum fénye aranyozza be. Gyülekezetünk 1903-ban alakult és 75 éves útján sok hányattatáson ment keresztül, de Istennek gazdag kegyelme megtartotta az