Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

A Kálvin Egyházkerület

120 BETHLEN NAPTÁR Fairfield, Conn.: A Magyar Református Egyház óvodájának „végzett” növendékei. Hálaadás ünnepén a bridgeporti gyülekezetekkel közösen mondottunk kö­szönetét az Egyesült Kongregacionálista templomban, ahol a lelkipásztor hirdette az Igét. A gyülekezet lelkésze számtalan kórházi és családi látogatást tett. Kép­viselője volt a United Church of Christ egyetemes zsinatának, Washington, D.C.-ben. Alelnöke a Bridgeport Környéki Egyházak Tanácsának. Rádió­prédikációkat tartott a Szabad Európa Rádió és környékbeli rádióállomások műsorán. Társszerkesztője a Református Hírek című közismert egyházi lap­nak. Tanulmányi felügyelője a Yale Egyetem teológiai fakultásának, hol Thurneysen Eduard gyakorlati teológiai művéről tartott előadást. Tagja a United Church of Christ Emberi Jogok Bizottságának. Ebben a minőségben több alkalommal jelent meg Washingtonban a szenátus bizottsága előtt. A gyülekezet különböző szervezeteiben kitűnő munka folyt. A vasárnapi iskola 120 növendékét 10 tanító oktatta vasárnapról-vasárnapra, többen kö­zöttük hivatásos tanítók. A Nyári Biblia Iskolát 125 tanuló látogatta 12 tanító vezetése alatt. A Hétköznapi Óvodát, melyben hétfőtől péntekig fo­lyik a tanítás, Turrell Györgyné vezette három képzett óvónő segítségével. Az óvodások száma meghaladta az ötvenet. A Magyar Iskolában szombat délelőttönként folyt a tanítás két osztályban, Balogh Jánosné, okleveles hazai tanítónő vezetésével. A konfirmációi oktatást a gyülekezet lelkésze végezte, ugyancsak szombat délelőttönként, két osztályban. Konfirmándusa­­ink száma 17.

Next

/
Thumbnails
Contents