Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

A Kálvin Egyházkerület

116 BETHLEN NAPTÁR keskönyvek bevezetését kezdeményezte. Az énekeskönyvek árához a vasár­napi iskolán kívül egyháztagjaink is hozzájárultak. „Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó”, mondja az embernek fia a gyülekezetnek (Jelenések 1:17.). Bethlehem, Pa.: A Molnár Mária Nőegylet gyűlése a parókián. BRIDGEPORT, CT. — Lelkipásztor: Dr. Bütösi János, püspök Főgondnok: Porubán József. Ez a Gyémánt Jubileumához elérkezett gyülekezet kemény, de eredmé­nyes munka útján indult el az 1978-ik évbe. Az 1977-ben megtartott nagy­toborzás $25,063.54-tel növelte a bevételt, mely lehetővé tette, hogy többet törleszthették adósságukból, mint ahogy azt az év megkövetelte volna. Misz­­sziói célokra $4,110.56 jutott a $120,393.83 csúcsbevételből. Növekedett a templomlátogatás, a szervezetek munkája és a gyülekezet részvétele egy­házi és magyar szolgálatokban. Elkészült az alapszabályzat is, melyet 1977. október 16-án fogadott el a gyülekezet és 1978. január 1-ével léptetett életbe. Az új esztendőben a következő kiemelkedő események említésre mél­tók. Magyar bizottságunk irányításával és a Sacred Heart egyetem együtt­működésével egy egész hónapon át tartó „Magyar Örökség” program szü­letett meg januárban, melyet közel 3,000 személy látogatott a rendkívül zor­don tél ellenére is. E nagyhatású program következményeképpen megindult egy magyar kézimunkakor, az egyetem pedig hivatalos tantárgyai közé vette

Next

/
Thumbnails
Contents