Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)

Európa

90 BETHLEN NAPTÁR SVÉDORSZÁG Húsz év az emberiség történetében elenyésző rövid idő, viszont az égvén életében két hosszú évtizedet jelent. Még hosszabbnak tűnik fel az emigránsok életében, hiszen annyi mindenen mennek át attól a pillanattól kezdve, hogy idegen földre tették le lábukat. Más ország, más nyelv, más klíma, eltérő szokások, ízlés és men­talitás. Ezért érezzük olyan hosszúnak és nagynak, hogy magyar­nyelvű egyházi életünk immár huszadik évfordulóját érte meg. Az első lépés a Svéd Államegyház részéről történt, amikor az 1956-os magyar forradalom protestánsai részére, mármint azoknak, akik Svédországba kerültek, magyar protestáns papot hozatott. Hálá­val és szeretettel gondolunk mind a Luther-Világszövetség svéd tagozatára, mind pedig a Svéd Államegyház szerveire az azóta is élvezett erkölcsi és anyagi támogatásért, valamint a néhány éve létesített Svédországi Szabadegyházak Tanácsára, amely arról gondoskodik, hogy létünket biztosítsa. -— No, de nemcsak svéd részről történtek lépések. Első papunk, a maga is menekült Glatz József nagy ambícióval fogott a munkához. Megkezdte az isten­tiszteletek rendszeresítését s közben felkutatta a régi magyarokat, akik már ismerték a dörgést és akiket beszervezve megindult az állandó jellegű magyar egyházi élet, megalakultak a gyülekeze­tek, a presbitériumok és a Protestáns Magyar Egyháztanács. Első papunk távozása után a már a svéd Uppsalában végzett Koltai Rezső lett 1965-ben a lelkészünk, aki azóta is szívvel, l,lekkel, párosulva erős hittel és szellemi képességekkel tölti be rendkívül nehéz feladatkörét. Hálát érzünk papjaink, világi vezetőink, pres­bitereink és aktív hittestvéreink iránt, akik kiformálták, életben tartják, sőt elmélyítik egyházközösségünket, hogy igaz hívei le­gyünk a Jézus Krisztusnak, de tudjuk nagyon jól, hogy a leg­nagyobb hálával, alázattal és csodálattal Úristenünknek tarto­zunk, aki szent lelke révén erőt öntött belénk, hogy mindez meg­valósuljon. Mi is történt az elmúlt év alatt? 1976. szeptemberben szülői értekezlet az újonan választott Cserkész-fenntartó Testület tagjaival. 1976 októberében az 56-os magyar forradalom húsz éves év­fordulójáról emlékezett meg Stockholm és az ország összmagyar­­sága. Az ünnepélyen a svéd parlament egy tagja, magyar részről pedig Polgári Sándor tartottak beszédet, amelyet a stockholmi

Next

/
Thumbnails
Contents