Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: Segített a gömöri erdő
68 BETHLEN NAPTÁR Apám ismerte valamennyi fáját az erdőcskében. Sokszor kijárt oda, gyönyörködni bennük s hallgatni a zöld erdő zúgását, gondot feledtető lombok zizegését. Számontartotta nagyon azt a néhány szálfát és a maga érdekében bizony nem nyúlt volna egyhez sem. Di mikor jött Patakról a levél, hogy nemsokára fizetni kell a konviktusban az ellátási díjat, mert különben megszűnik az élelmezése a diákgyereknek, akkor apám élesre köszörülte a nagy baltát és kiballagott búsan az erdőbe. De órákig nem szólalt meg ott a visszhangos erdőben a fadöntő fejsze csattogása, mert nem tudta elhatározni, hogy melyik fát áldozza fel a fiáért? Tétován bandukolt egyik fától a másikig. Nézegette, sóhajtozva szemlélgette őket, egyik-másiknak a derekát is átölelte s régi emlékek szomorították, hiszen ezekkel a fákkal nőtt fel ő is. Melyiket szeresse, illetve melyiket ne szeresse, melyik legyen áldozat a fiáért, a jövőért? Búsult, sóhajtozott, már úgy látszott, nem is tud dönteni. De akkor szívébe nyilait a pataki üzenet, hogy a jövő héten már nem kap kenyeret a diákgyerek, ha nem fizetődik be az a szerény kis összeg az oskolai pénztárba (mert keveset kértek, hiszen Patak a szegény gyerekek oskolája volt akkor.) És ahogy felnézett, látta, hogy a lombok felett madár száll sietve, csőrében eledel, amit repesve visz fiókáinak a messzi fészekbe. És akkor felnézett a magasba sudárodó legszebb szálfára, bocsánatkérő bús tekintettel s megköpte markait és csattogni kezdett a fadöntő fejsze. Hullott a forgács, záporozott szinte, mert sietett nagyon, hogy minél hamarabb elvégezze a keserves munkát. Hullott a forgács s talán a könnye is kihullott, ki tudja, hiszen nem látta senki, csak a riadtan szálló erdei madárkák, meg odafent a magosságban szálló fellegek. Csak ők látták, mikor apám meghozta a faáldozatot a fiáért, a jövőért. Azután eljött az erdőbe másnap vele együtt Rabin úr is, a községbéli kocsmáros és mellesleg fakereskedő és lemérte, kifizette a fát. Mehetett a pénz Patak városába, hogy kenyér nélkül ne maradjon egy szegény diákgyerek. A gömöri fa áthidalta szépen a szegénység szakadékát s lehetett tovább menni. Sok idő tűnt el azóta már, de nem tűnik emlékezetemből a fiáért, a jövőért fát döntögető apám alakja az egykori gömöri erdőben. Dr. Szabó Lajos
