Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)

Egyesült Államok - Reformed Church in America

1978 219 vasárnap hirdetné az Igét angol nyelven is, akkor az emberek lassan hoz­zászoknának és a létszám állandóan emelkedne. A város szívében lévő szép, erdélyi stílusban felépített templomunk nagyon sok embert vonzana ide helyzeti előnyénél fogva, ha lenne angol nyelvű istentisztelet. Sajnos az angol nyelvű istentisztelet bevezetése nem ment símán. Ez a fejlődés néhány presbiterben és gazdasági tanácsosban nem tetszést, sőt gyűlölettel telített, ellenséges magatartást váltott ki. Egy-két presbiter arra vetemedett, hogy még az istentiszteleti szertartást is megzavarta. Esküjük ellenére ezek az emberek nem szolgáni, hanem diktálni akartak a többség véleménye ellenére. A maguk kis koncepciója szerint uralkodni akartak az egyházban, a “magyarkodás és ködevés” leple alatt. Hivatali tisztségüket nem szolgálatnak, hanem hivatalnak tekintették. Azt hitték, szolgálatot tesznek a “magyarságnak” akkor, ha rákényszerítik a maguk akaratát a többségre, amelyik józanul belátta azt, hogy ebben a gyülekezetben régóta esedékes már az angol nyelvű istentisztelet bevezetése. Tudják azt, ha NEM LESZ ANGOL NYELVŰ ISTENTISZTELET, AKKOR NÉHÁNY ÉVEN BELÜL NEM LESZ MAGYAR ISTENTISZTELET SEM. Végül is sok figyelmeztetés, kérés után, mikor nem voltak hajlandók magatartásukat megváltoztatni, és aknamunkájukat abbahagyni, a presbitérium kérésére az egyházmegye egyhangúlag megfosztotta két presbiterünket tisztségétől. Ez számukra örök szégyen lesz, a többiek számára pedig komoly figyelmeztetés. Juhász Lajos gondnok időt és fáradtságot nem kímélve, lankadatlanul és sziklaszílárdan kitartott lelkipásztora mellett. Bizalma és megértése nagyon jól esett. A presbitérium nagy része is komoly segítségét jelentett. Azok az emberek, akik zavart akartak kelteni, nem először csinálták már ezt és valószínűleg nem utoljára. Elmaradnak, majd újra visszajönnek és folytatját ott, ahol abbahagyták. A Calgary-i magyar református egyház már sok vihart állott ki ezek miatt az erőszakos emberek miatt. Az asszony­kor fáradhatatlanul végezte munkáját. Isten áldja meg a szorgoskezű, lassan kiöregedő és elhulló tagjait, de a fiatalokat is, akik lassan átveszik szere­püket. A szombati iskola ebben az évben kevés létszám miatt szünetelt. A vasárnapi iskolát a nagytiszteletű asszony vezette sok szeretettel és hozzá­értéssel. Legyen hála és köszönet érte. öten konfirmáltak ebben az évben. A konfirmáció angol nyelven folyt a gyermekek kérésére és szombaton d.e. 11 órakor kezdődött. Egyházi épületeink szépen rendbe vannak téve, kívül-belül. Adósság­­gunk nincsen. 1976. január 1-óta önfenntartó egyház vagyunk. Ennek az évnek fénypontja a szószék felett elhelyezett, Krisztust, a Jó Pásztort ábrázoló ólomüveges ablak felavatása volt. Baloldalán a magyar­­országi ref. egyház címere, jobboldalán a kanadai presbiteriánus egyház címere ékeskedik. A gyülekezet két hét alatt adakozta össze az ablak megépítésének, beszerelésének összegét, $l,270.00-t. Hat hét alatt az ada­kozás elérte ennek az összegnek a kétszeresét. Szeptember hó végével a lelkipásztor nyugalomba vonult. Hitünk erős, és hisszük, hogy Isten nem hagyja el az Ő népét ezután sem, hanem sasszárnyakon fogja hordozni, mert ennek az egyháznak célja és rendelte­

Next

/
Thumbnails
Contents