Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)
Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház
172 BETHLEN NAPTÁR Biblia iskolánk 1977 nyarán. sorolható, mégis egyházsegítő, hiszen az oktatásra járó ifjú csemeték lesznek azok, kik boldog tulajdonsaivá válnak annak a hitnek, melyet most atyáik a tudomány és tanítás révén próbálnak átadni nekik. Reméljük azt, hogy a látogatásban mutatkozó javulás továbbra is tart és megélénkül újra egyházi iskolánk oktatása. Az elmúlt év kiemelkedő eseményei között említhetnénk még meg a Hálaadási Vacsoránk alkalmával bennünket meglepetésként ért örömünket, mely alkalommal Néhai Árpád Jánosné nőtestvérünk egyházunkra hagyott végrendelete szerinti összeget St. Miklóssy Albert átadta gyülekezetünknek. Isten fizesse meg az Ő örök országában nőtestvérünknek e nemes ajándékát és adjon számára békességes nyugalmat. A jövőre tekintve, már most izgalommal és lelkesedéssel tölt el bennünket az elkövetkező évben történő 75-ik évforduló megünneplése. Reméljük, hogy Isten ad majd erőt és lehetőséget arra, hogy a kedves alkalmat méltóképpen megünnepelhetjük és megemlékezhetünk mindazokról, akik önzetlen odaadásuk és áldozathozataluk révén előbbre vitték ennek a gyülekezetnek az életét. Istenben bízva és reménykedve a reménység szemével tekintünk a jövőbe Ő tőle várva erőt és bizodalmát a nagy munkának a végzéséhez.