Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)

Egyesült Államok - A Kálvin Egyházkerület

1978 103 Nt. Vincze János, a Fairfield-i Magyar Református Egyház neveltje és Dr. Havadtőy Sándor, a gyülekezet lelkipásztora. a Yale Egyetem teológiai fakultásának. Januártól április végéig előadás sorozatot tartott “Református Dogmatika” címen, melynek sok lelkes hall­gatója volt. Ezen az úton is hálás köszönetét kíván mondani híveinek, ba­rátainak és tanítványainak, kik munkájában szeretettel és figyelmes jóság­gal támogatták. HARTFORD, CONN. — Beszolgáló lelkipásztor: Dr. Berzeviczy László Agapén, igazi krisztusi szereteten nyugszik egyházi életük. A Kálvin Synodhoz tartozás szép példáját mutatja az a ragaszkodás, hogy közössé­günk szeretett munkájában bőven kiveszik részüket, missiós lelkűiéitől áthatva jótékonykodnak. Az egyház élén, mint szorgalmas Mártha, Perényi Ágnes gondnoknő áll, hűséges társai a Szilágyi házaspár és Weiser Mária pénztáros. Dr. Szilágyi László az évenként megrendezendő báljuk szervezője, a tiszta jövedelem az egyház fenntartását célozza. Kicsiny, de lelkes társa­ság, a nyári 2 hónapot kivéve a hónap utolsó vasárnapján gyűlnek össze Isten dicsőítésére, vendégeket is hozva magukkal. MANYILLE, N. J. — Lelkipásztor: Hamza András A manvillei egyház csendben élte életét. Utolsó jelentésünk óta ven­dégül láttuk a keleti egyházmegyét októberben és márciusban. A gyülekezet meglepetésszerűen, rendezett ebéddel emlékezett meg a lelkészházaspár 25-ik házassági évfordulójáról — sok értékes ajándékkal halmozván el a Hamzákat.

Next

/
Thumbnails
Contents