Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: A "Mohácsi Vészes" Gömörben
98 BETHLEN NAPTÁR A "MOHÁCSI VÉSZES” GÖMÖRBEN A mi kis gömöri falunkban régen rektornak hívták a református kántortanítót. Nekünk olyan rektorunk volt, aki nemcsak az értelmünket pallérozta, hanem az érzelmi nevelésünket sem hanyagolta el. Ezt a nevelési elvét a gyakorlatban úgy valósította meg, hogy mikor például a mohácsi vész történetét tanította, akkor időnként elhallgatott, szünetet tartott és időt engedett nekünk érzelmeink kifejezésére. Beszélt nekünk Mohácsról, a nagy mészárszékről, a véres szérűről, a tiprott magyar had rettenetes végveszedelméről s a koponyák halmáról, amit magyar daliák levágott fejéből rakatott a szultán. Aztán elhallgatott. És akkor a mi padsorainkban felhangzott a szipogás, egyik-másik leányka még halkan jajongott is, ahogy siratta a régestelen-régen vitézül holt daliákat. Gyászoltuk Mohácsot, búsultunk a sok száz évvel ezelőtti csatavesztésen, értelmünk mellett érzelmünk is ott járt a mohácsi páston. A rektor pedig, a sokgyermekű, sok baju, sok buzgóságú nevelő, ott állott felettünk s már már a pálcához nyúlt, mert ezúttal nem volt megelégedve eléggé az érzelmi megnyilvánulásunkkal. Kissé lanyhának találta. Lám, amikor félévvel korábban a tatárjárást tanította s azzal fejezte be a mongol mészárlás bús történetét, hogy: “Hej a muhi puszta már többé nem puszta! Hatvanezer magyar hős ott mély álmát alussza. . akkor bezzeg olyan szívettépő zokogásban, jajgatásban tört ki az egész iskola (pedig csak a hatodik osztálynak volt kötelező a történelem, de ríttak ott még az elsősök is nagyon), hogy a rektorné asszony rémülten szaladt be az iskolába, mert azt hitte, hogy valami nagy baj történt a mestergerendás öreg oskolánkban. De a rektor úr aztán mégsem emelte fel a fegyelmező és serkentő pálcát, mert hirtelen az ablakra vetődött a tekintete s örvendezve így kiáltott fel: — Nézzetek ki, de gyorsan, gyermekeim, mert íme mit látunk az utcán a mohácsi vésszel kapcsolatosan?! Az összes fénylő gyerekszemek az ablakra tapadtak. A dombtetőn álló iskolából messze be lehetett látni az utcát. S láttuk, hogy