Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)
Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház
1977 235 lontay Sándor énekvezér. Tiszteletbeli gondnokaink: id. Takács Mihály és Szalontay Sándor. WARRENVILLE, CONN. — Beszolgáló lelkész: Daróczy Sándor Szórványaink között, területét illetőleg, ebben az alighanem a legnagyobb, de lélekszámot véve alapul, annál kisebb gyülekezetben a naptár záráshoz igazodó esztendőben 22 templomi szolgálat volt (július és augusztusban a hó második, az év többi részében a hónap második és negyedik vasárnapján d.e. 77 órai kezdettel.) Az istentiszteleteken 646-an vettek részt, átlag 29-en. Úri szent vacsorával éltek 6 alkalommal 156-an (79 férfi és 77 nő) átlag 26-an. A szentjegyeket Pálóczi Dezső, Szarka László és Nagy István ajándékozták. Egyháztanácsi gyűlés volt 4, nőegyleti 5. Az év folyamán anyák és apák napja mellett megemlékezés történt október 26-án arról, hogy az 1927-ben, tehát 48 évvel azelőtt alakult gyülekezet 1950 óta, immár 25 éve saját templomában magasztalja a könyörgést meghallgató mennyei édes Atyát. Úgy az anyák és apák napi, mint az október 26-i megemlékezést igen sikerült ebéd követte. Nőegyletünk egyébként még két másik összejövetelt is rendezett, karácsonykor pedig gondoskodott a gyermekek megajándékozásáról is. A templomon időről időre szükséges javítást a vele járó anyagokkal, kellékekkel a gyülekezet tagjai végzik, illetve ajándékozzák, a múlt év folyamán Pálóczi Dezső gondnok, Szarka László algondnok, Szlodoba Mihály pénztáros, Pálóczi Zoltán jegyző, Vági Márton, Merva Árpád, Fazekas Sándor egyháztanácsosok. Illesse őket, a templomot és az udvart egész éven át tisztán, rendben tartó testérekkel együtt, hálás köszönet. Az év folyamán keresztelés, esketés nem volt; temetés egy, özv. Ésik Zsigmondné, dr. Gáli Lajosné warwicki lakos édesanyja, aki 84 éves korában hunyt el. Konfirmálás volt három: Szarka Ágnes, Szarka László algondnok és neje leánya; Misky Katalin, Misky Imre egyháztanácsos és neje leánya és Kiss Mária, Kiss Andor egyháztanácsos és neje leánya. Az Úr áldása legyen a hitükről vallást tett if jakkal. Az egyházi értesítő két hetenként történő sokszorosításáért címzéséért, postázásáért Vági Márton egyháztanácsosnak és családja tagjainak vagyunk hálásak. Az egyház bevétele $3129.11, kiadása $1212.07 volt, maradvány $1,- 917.04. Az egyháztanács tagjai: Pálóczi Dezső gondnok, Szarka László algondnok, Szloboda Mihály pénztárnok, Pálóczi Zoltán jegyző, Bilics Imre, Enyedi Béla, Fazekas Sándor, Kiss Andor, Lőrincz Sándor, Merva Árpád, Misky Imre, Nagy István, Szabó Gusztáv, Tarkó Pál, Zoller Géza. A Nőegylet tisztviselői. Szarka Lászlóné elnök, Pálóczi Dezsőné alelnök, özv. Széles Endréné pénztáros, Merva Árpádné jegyző.