Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

1976 187 A Clevelandi (Ohio) Első Magyar Református Egyház Temploma. tett szükségessé és egyéb anyagi károk, melyek hatalmas kiadással javítat­­tak mind meg. De a viharverésben gyülekezetünk újra megmutatta nagy­ságát és hűségét, amikor a meghirdetett épületjavítási kampányunk hívó szavára olyan példásan adta össze a hatalmas összeget, amelynek hősi listáját évi kimutatásunk minden időkre megörökíti jelen Évkönyvünkben. Anyagi téren hihetetlen volt gyülekezetünk áldozathozása, amelynek tüköré pénztári jelentésünk, mely Évkönyvünkben nyomtatásban látható. Összesített évi bevételünk $80,517 ez évi $75,536 kiadással szemben. Marad­vány $20,000-on felül. Mint lelkipásztor külön és hangsúlyozottan adok hálát megtartó Istenünknek ezért a népért, az én népemért, amely nép ismételten megmutatta hűségével és áldozatával, hogy valóban első egyház, első nép. A lelki életünk terén mindenek ellenére is zavartalanul folyt minden munkánk. Az év folyamán tartottunk 168 istentiszteletet: fele részben ma­gyar, fele részben angol nyelven. Vasárnapi Iskolánk 40 ízben tartotta össze­jöveteleit. A keresztelések száma 16 volt, konfirmálások száma 5, esketések száma 8, a temetések száma pedig 32. E helyen külön fejezem ki soha el nem múló hálám köszönetét azért, hogy balesetből való felgyógyulás idejében oly hűséggel segítettek ki a lelki munka mezején segítő munkatársaim. Elsősorban Dr. Piri József főgondnokunk, ki párját ritkító példaadással vette át az oroszlánrészt a magyar igehirdetési szolgálatban, mellyel való­jában történelmet írt. Angol munkaágban való kisegítésben hálás köszönet

Next

/
Thumbnails
Contents