Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

1977 165 podást is. Mindkettő azonban nem a magunk érdeme, hanem a munkába küldő és a véghezvitelhez, megvalósításhoz erőt adó Úrnak köszönhető. Évi közgyűlésünk új tisztviselőket választott, akiknek ünnepélyes fo­gadástétele és beiktatása a templomban történt, amit gyülekezeti ebéd követett a Kálvin Hallban. Az új tisztviselők vezetésével megújultan folyt a munka a különböző szervezeteinkben. Vasárnapi iskola 60 gyermekkel, 6 tanítóval, Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet, amelynek tagjai korukat meg­hazudtoló szorgalommal, lelkesedéssel végezték egyház érdekében kifejtett tevékenységeiket. A Calvin Adult Fellowship havonta tartott összejövetelein nemcsak az ízletes vacsora, de a változatos témakörű előadások és meg­beszélések is vonzzák az egymás társaságát kereső tagjainkat. Igen jelentős a presbiterek számára tartott rendszeres továbbképző összejövetel, ahol a vallásunk alapvető kérdéseit és lényegét megvitató meg­beszéléseken, amelybe mindenki bekapcsolódik, valóban az egymás hite által való épülés alkalmaivá lettek. A Magyar Iskola létszámában örvendetes növekedés állott be. 60 gyer­mek részesült minden szombaton rendszeres magyar oktatásban 7 tanerő közreműködésével. A presbitérium anyagi támogatását már nem kellett igénybe vennünk, mert a tanítók áldozatos munkája mellett a kisebb kiadá­sokat a szülők által adott hozzájárulásból fedezni tudtuk. 1976 őszén a római katolikus magyar testvéregyházzal közös szervezésben tartjuk az iskolát és nagy reménységgel nézünk az együttes munkálkodás eredményei, és ígéretei elé, amelyre Isten gazdag áldását kérjük. Magyar Iskolánk a márciusi ünnepélyen, Karácsonykor, Anyák napján rövid műsorral szere­pel, úgy mint a Vasárnapi Iskolai tanulók, akiknek külön alkalmi énekkara a templomi istentiszteleteken is szolgált több alkalommal. A Magyar Felnőtt Énekkar Dr. Kormann Frigyesné irányításával rend­szeresen szolgál az ünnepi istentiszteleteken. “Isten és Haza” vasárnapot tartottunk az egyházban működő Csáky- Gaskó Memorial Post tagjainak közreműködésével — Zsuzsánna Nap volt magyar filmbemutatóval egybekötve — a Gályarabok kiszabadulásának év­fordulójáról templomi istentiszteleten emlékeztünk meg — a rk. magyar testvéregyházzal közös ünnepélyeket rendeztünk, — több alkalommal süté­­mény vásár, kép kiállítás műsoros est egészítette ki programunkat. Kiemel­kedő eseménye egyházunknak a kétnapos étel és sütemény vásár, melyre nemcsak a város és környéke figyel fel, hanem távolabbi városokból is felkeresnek bennünket. Gyülekezetünk főtisztviselőit ünnepélyeken, össze­jöveteleken elismerő oklevéllel tiszteljük meg és igyekszünk hálánkat meg­mutatni kifejtett értékes szolgálatukért. Jótékonyság terén a másokért érzett felelősség viselésben is szép példát adott a gyülekezet. Az anyagi gyarapodás és változás terén a Kálvin Hall színpadának és ablakainak új függönyökkel való felszerelése, a templomnak új szőnyeggel való ellátása (a régi szőnyeg egy része a karzatra került s így a léptek elkerülhetetlen zaja istentisztelet közben sikeresen megoldódott), a hatalmas fák templom és parókia tetejét súroló ágainak lemetszetése (költséges, de szükséges munka) az udvar és épületek karbantartása mind azt a képet

Next

/
Thumbnails
Contents