Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
164 BETHLEN NAPTÁR A gyülekezet motorja még mindig a ma már eléggé kislétszámú Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet, a havi ebédek, az időközi ételvásárok, a karácsonyi bazár és a nyári piknik fáradhatatlan megrendezésével. Kezük munkájának áldott eredményeit érzi a gyülekezet. Az irányító Bódy Dánielné, Bruschi Sándorné és Kiss Antalné mellett gyakran ott szorgoskodnak Horváth Gyuláné, Frank Györgyné, Pusztai Margit, Hankóczy Sámuelné, Rácz Anna, Szabó Erzsiké, Tompa Ferencné, Szüts Istvánná és többen mások. A Presbitérium nagy gondot fordít a régi épületek fenntartására, gondozására, mert látják, hogy néhány évi kiesés és elhanyagolás már nagy károkat okozhat. A templom már említett belső kifestésén túl, ezekben a hónapokban a gyülekezeti terem, másnéven Kossuth-Hall padlójának megjavítása, tűzálló vasajtók felszerelése s a vészkijárati vaslépcsők rendbehozása került napirendre. Kevesen vagyunk, aminek van egy előnye is: szinte mindenkiről állandóan tudunk. A rendes tagok létszáma százon alúl van, de az adakozóink száma mintegy 250 s a havi gyülekezeti körlevelünk, az Új Ütőn több mint 400 címre megy ki minden hónapban. Többekben komoly érdeklődés él Isten Igéjének alaposabb megismerése után. Csütörtök esti bibliaóráinkon az Apostolok Cselekedeteit, most pedig a Római levelet tanulmányozzuk közösen, és közös imádsággal. A hónap harmadik vasárnapján pedig egy kis szeretetvendégséggel egybekötött bibliaiskolánk van 20-25 résztvevővel, akik igen aktívan vesznek részt az Ige tanulmányozásban. De nem hiányzik a vállalkozó kedv nagyobb kimozdulásokra sem. A nyáron a 80 mérföldre fekvő new jersey-i Milfordban tartottunk harminc személy résztvételével családi pikniket egyik kedves presbiterünk vendégszerető házánál. Statisztikai adatok 1975-ről: két keresztelés, egy konfirmáció, két házasságkötés és kilenc temetési szolgálat. Presbitériumunk tagjai ebben az évben: Árkosi Rózsa, Baján Gyula, Bállá Ernő, jegyző, Bodai Ferenc, Böszörményi Julia, pénztáros, Csizmazia Kálmán, Demjén Pál, főgondnok, Frank Györgyné, Héthy József, Horváth Gyuláné, orgonista, Kiss Károly, gondnok, Menyhért Lajos, Nagy József, gondnok, Naszády Erzsébet, Réthy József, Szüts István, gondnok, Tompa Ferencné és Bandy Miklós, örökös presbiter. A lelkipásztor, gyülekezeti szolgálata mellett, rendszeresen hirdeti az Igét a new yorki magyar rádió-adás református negyedórájában és egyik szerkesztője ^ Református Hírek időközi sajtótájékoztatónak. PASSAIC, N. J. — Lelkipásztor: Nt. Király Zoltán A lelkipásztor vezetése és irányítása mellett hűséggel munkálkodó szervezetek és munkás egyháztagok megértő együttes szolgálatának meg volt az eredménye az elmúlt évben is. A lelki növekedésnek kerestük az alkalmait és gondos felkészültséggel igyekeztünk ifjúságunk nevelésén és egyházi szervezeteink továbbfejlődésének elősegítésén. A lelki értékekben való gyarapodás elválaszthatatlanul maga után vonta az anyagi gyara