Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)

Egyesült Államok - The United Presbyterian Church in the U.S.A.

282 BETHLEN NAPTÁR Az 1975-ben konfirmáltak Dr. Tóth Kálmán lelkipásztorral. Városunk egyháztársadalmában kimagasló esemény volt az 50 lakásos Central Park Apartments megépítése és megnyitása. Nem kis büszkeségünk és örömünk, hogy e vállalkozásban résztvevő kilenc gyülekezetnek egyike volt a mi egyházunk a “Niles Churches for Housing” bizottság, majd kor­poráció keretében. Több szempontból, immár negyedik éve, az év kimagasló eseménye egy­házunknak a környékbeli gyermekek között végzett gyermek-misszió ja. Ezt a presbitérium jóváhagyásával a lelkész, néhány egyháztag és több környék­beli önkéntes szolgálatával s az egyházmegye anyagi támogatásával végzi. 1975-ben a szolgálat június három hetére és augusztus három estéjére esett, A foglalkozás változatos volt: részben kézimunka, részben pedig harsány evangéliumi éneklést, evangélizáló bábszínházát és keresztyén büvészetet magábanfoglaló gyermekmisszió. Az Űr megáldotta ezt a szolgálatot, mert nemcsak hogy a tavalyi 60-as létszám 117-re emelkedett, de a 16 főnyi ön­kéntes vezető gárda szintén Isten-küldötte ajándék volt. E programba épült bele egyhetes nyári Biblia-iskolánk is, melyben vasárnapi iskolai tanítóink és gyermekeink is részt vettek. Presbitereink 1975: Juhász Ferenc, Kish József jegyző, ifj. Konsol András pénztárnok, Mucció Józsefné, ifj. Kish József, Kish Zsigmond, Shimp András, Shiley Károlyné, Froom Donald, Iklody József, Fülöp András, és Soda Imréné. Lorántffy Nőegylet: Boda Andrásné elnök, Buli Jánosné alelnök, Danyi Jánosné pénztárnok-titkár. Ifjabb Nőegylet: Dankó Józsefné elnök, Téglás Jánosné alelnök, Gales Béláné jegyző, Jennings Pál Jánosné pénztárnok, Pirigyi Jánosné h. pénz­tárnok. Vasárnapi Iskola: Webster Jánosné, Leonard Béláné, Hüff Károlyné, Grusha Miklósné, Chiody Carmenné, Laskay Dénesné és Téglás Debbie.

Next

/
Thumbnails
Contents