Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)
Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház
1976 265 Nt. Göndöcz Kálmán, a gyülekezet lelkésze a Pittsburgh környéki Lelkész Egyesület elnöke; az Országos Lelkész Egyesület ligonieri gyűlése pedig az egyesület jegyzőjének választotta meg. ONTARIO, CALIF. — Lelkipásztor: Négvessy Bertalan A gyülekezet életéről a lelkipásztor a következőket jelenti: Istentiszteleteinket vasárnapokon és a sátoros ünnepeken mindig ugyanabban az időben, d.e. 11 órakor tartottuk meg. Esti istentiszteleteink is voltak: Nagypénteken és Ó-év este. Az a szép óhazai szokás, hogy a sátoros ünnepeken másodnap is tartassanak istentiszteletek, továbbra is meg van gyülekezetünkben. Az úrvacsorát 6 alkalommal szolgáltattuk ki. Betegeink kórházakban és házi istentiszteletek alkalmával részesültek a szent vendégségben. A keresztelések, konfirmáció, esketések és temetések szép és jó rendben végeztettek. A március 15-ét, augusztus 20-át, október 6-át és 23-át az igehirdetésben történt megemlékezéssel és a lakótelep Szabadság Parkja emléktáblájánál tartott külön műsorokkal méltó módon ünnepeltük meg. Május 11-én Anyák Napján hatalmas közönség vett részt a Zágonyi kultúrteremben tartott anyáknapi ünnepélyen. A műsort az ifjúság adta a többszáz főnyi közönség részére. A Mindszenty Bentlakásos Nyári Magyar Iskola növendékei számára július 7-től augusztus 3-ig nyitotta meg a magyar jövő felelősségének hordozására épületeink kapuit és az áldozni tudó emberek szívét az önzetlen magyar mentő munkára. Hittant, magyar történelmet, földrajzot, magyarságismeretet, rajzot és testnevelést tanítottak kitűnő eredménnyel: Páll Ferenc, Stubner Gyula és a lelkipásztor. A záróvizsga augusztus 3-án dicséretes szép eredményről tanúskodott. A felügyeletet Varró József t.b. főgondnok szervezte meg, eredményesen és jól működve. Az étkeztetést a Götz házaspár és családja látta el kifogástalanul. Az egyházközségen kívül az iskola támogatói voltak: Az AMSz. dél-kaliforniai osztálya, a Californiai Az Ontario, Calif.-i Egyházban Konfirmált 11 ifjú és Nt. Négyessy Bertalan lelkipásztor.