Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

194 BETHLEN NAPTAR Ilyen választott vezetőkkel és mögöttük és mögöttem ilyen áldott néppel, mint “az én népem”, valóban kiváltságos boldogság volt az elmúlt negyed­század alatt a nem könnyű pásztori szolgálat itt a hegyormon megépült katedrális-templomban, melyet magaslata miatt jobban tép és csapdos az idők mindennemű szele. A lelkipásztor 1974-ről a következőket jelenti: Anyagiak terén elmúlt esztendőnk ismételten dicséretes eredményeket értünk el, amelynek tükre és bizonysága más helyen közölt évi pénztári jelentésünk, mely önmagáról beszél. Takarékbetéten lévő maradványunknak szépséges összege a Székely Róza hagyaték egyre növekvő összege, melyért egyházunk örök időkre hálás. Ehhez csatlakozik legújabban Simon Elekné példaadó hagyatéka, mely rövi­desen megérkezik a szokásos hagyatéki idő eltelte után. Óh, ha több hívőnk követné őseink szép szokását, végrendeletben való hagyaték adományozást egyházunk javára, de sok időre volna biztosítható jövőnk a jelen idők minden nehézségei ellenében is!? Lelkiek mezején örömmel jelentjük, hogy zavar nélkül folytattuk gyüle­kezetünk nagy családjának az életét. Tartottunk összesen 170 istentiszteletet, fele részét magyar nyelven és fele részét angol nyelven. Vasárnapi Iskolánk 42 ízben tartotta meg szokásos, szép és egyre nehezebb munkáját. A kereszte­lések száma 14 volt. Ifjú konfirmálások száma 12. Esketések száma 13, el­halálozások — évek óta a legkisebb — éspediglen 19. Beteglátogatások száma a nagyvárosunk sok kórházában szinte mérhetetlen arányokat ért el, az irodai látogatások és telefonhívások száma pedig valóban a csillagászati számok kereteit érték el. Az egyházcsaládokon kívüli segítés mezején, mely minden keresztyén gyülekezet Istentől parancsolt kötelessége, még mindig a legelsők voltunk: főként ami Óceánon túl élő magyar testvéreinknek szív-tüdő gépek általi életmentő akciójában és más missziói segítő szolgálatokban egyaránt. Köteles Bélának emberfeletti segítésével 10 éve vagyunk irányító segítői ennek az embermentő akciónak, mely eddig öt életmentő operációs gépet küldött az Óhazába, mely tíz évvel ezelőtt azzal kezdődött, hogy Szögi Irén emődi leányt gyülekezetünk kihozatta itteni életmentő operációra. Istennek hála, ma is erőben és az évfordulón is hálás köszönő levelet küldött egyház­családunknak. Szervezeteink, melyeknek száma még mindig példás, amint azt Évköny­vünk Kalauz rovatában látunk, eleven életműködést mutattak fel egyházunk javára és az egymással való együttmunkálkodás dicséretes síkján. Egyesületeink közül a múlt év folyamán két női csoportunk ünnepelte viszonylatban is fennállásunk magas számát. Templom Segélyző Egyesü­letünk aranyjubileumát, Lorántffy Zsuzsánna Egyesületünk hatvan éves év­fordulóját. Meleg ünnepi formában emlékezett mindkét alkalommal hálás egyházcsaládunk. Isten gazdag áldása továbbra is vezetőkre és vezetteikre, mind köz, mind tanácsos rendjeikre. A gyülekezet lelkipásztora egyházcsaládunk szolgálatán kívül az elmúlt évben is betöltötte országosan is ismert hivatali minőségeit. Mint a Kálvin Magyar Református Egyházkerület örökös tb. elnöke, valamint a tóparti egyházmegye tényleges esperese töltötte be hivatását és végezte összes test-

Next

/
Thumbnails
Contents