Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)

Dél-Amerika

1976 113 látszó viharos inflációs folyamatban vagyunk. A híveknél sokszor a istentiszteletre utazás költsége is hiányzik. Uruguay gondját is említenünk kell, mert reánk tartozik. Nagy Atilla lelkész 1975. áprilisában megvált a gyülekezettől és hazaköltözött családjával Magyarországra, ahol polgári foglal­kozást vállalt. A kis uruguayi egyház nem tudott megbirkózni a lelkipásztori család ellátásának a gondjával. Az argentínai gyü­lekezetnek kell felvennie az uruguayi atyafiság gondját is. Kér­jük az atyafiakat, hogy ne hagyják magukra a küzdő uruguayi testvéreket. Köszöntjük az atyafiakat a világ minden részén azt kérve, hogy hordozzanak imádságaikban és szeretetükben. Testvéri köszöntéssel az Úr Jézusban: Buenos Aires, 1975. augusztusában. Szabó Miklósné, Dr. Nagy Sarolta Szabó Imre főgondnokasszony lelkipásztor ☆ ☆ "Krisztus Keresztje” Magyar Evangélikus Gyülekezet Beszámoló a gyülekezet 1974. évi munkájáról. Lelkész: vitéz Hefty László. Felügyelő: betöltetlen. II. Fel­ügyelő: Kalmár László. Felnőtt gyülekezeti tagok száma: 125, ebből önálló kereső: 70, gyermek: 17. Gyülekezetünk 1973 óta mint törvényesen bejegyzett egye­sület működik, így ingatlanszerzésre képes. Zsinatunk, az Egye­sült Lutheránus Egyház Argentínában, 1974 novemberében ne­vünkre íratta a már eddig is használt templomot és gyülekezeti házat. Ellentételként a gyülekezet vállalta, hogy havonként egy argentin lelkész javadalmazásának megfelelő összeget fizet be a Lutheran Church in America által is támogatott zsinat pénz­tárába. Önfenntartási törekvéseinknek fontos új szakaszába lép­tünk. Legutóbbi közgyűlésünket 1975. márciusában tartottuk. Az elnökség jelentéséből a következőket idézhetjük.

Next

/
Thumbnails
Contents