Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)
Halottaink
1976 107 szépség született. Szabad bejárása volt a szépség mezejébe, sokat írt, s mindent elkövetett, hogy férje lelke nyugodtan szárnyaljon. Húséggel szolgálta férjét, aki a nyomorúság között is egy keleti úr volt. Mindent elkövetett, hogy férje békességben írhassa verseit. Nagy érdeme, hogy férje iratait megőrizte és elküldte Sárospatakra. Rengeteget írt, “Mindent megmondott nékem” című könyve volt a legsikeresebb. A Perth Amboy-i temetőben pihen férje mellett. N.L. ☆ ☆ NT. Id. NAGY FERENCNÉ 1911 - 1975 Negyvenöt éven át szelíd, hűséges és szorgalmas élettársa volt id. Nagy Ferenc lelkipásztornak. Nemcsak édesanya, nemcsak feleség, hanem férje után a legelső egyházi munkás, azokban a gyülekezetekben, ahol férje szolgált. Orgonista, kórus vezető, vasárnapi iskolai tanító, nőegyletek és különböző egyesületek szervezője volt. 19 éves korában lett a Passaic-on született fiatal lány lelkipásztornak hitvese, s attól kezdve élete Istené, egyházáé és családjáé volt. A cantoni városi könyvtárnak vezetője volt. Wellandon, Farrellon és Cantonon még mindig szeretettel emlegetik a galamb lelkű papnét. Mikor nyugalomba mentek, akkor is tevékeny részt vettek a floridai Lake Worth város társadalmi életében. Boldogító érzése volt, hogy egyetlen fia is lelkipásztor lett. Az Úr Isten élete utolsó idejében nagy szenvedésekkel látogatta meg. Hívő lélekkel fogadta Isten hazahívó szavát. 1975. szeptember 5-én temették el Cantonban. Temetésén Csutoros István hirdette az igét a Jelenések könyve 14:13 alapján. Jelen voltak Marton Sándor, Farkas Sándor, Kovács Pál, Bötty János és Kocsis István lelkipásztorok. Isten vigasztaló kegyelmét kérjük a lelkipásztor férjre és lelkipásztor fiára. N.L.