Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)

Kanada

1975 323 toraként. Úgy halt meg, ahogy sokan meghaltak még utána, az Apácai Cserik, a Csokonaik halálával, pátosztalan nincstelenség­­ben. Ugyan nagyot néz, ha annak idején Prágában Kepler azt olvassa ki neki a csillagokból, hogy dúsgazdag hagyatéka egy nemzet vagyona lesz, szavai, melyeket koldus életében összehor­dott, dictionariumából kiszöknek, alappá szilárdulnak egymás mellett, úgy őrzik a nép teremtő képzelete ihlette, a tudomány és a művészet tolmácsolására alkalmas új szavakat, fogalmakat, s ez az alap megbírja már Páriz Pápai lépteit, Rajnisra, Révaira, Kazinezyékra vár, s mikor azok is megteszik rajta útjukat, már annyira erős, hogy elindulhat rajta a tizenkilencedik század, kézen vezetve három óriást: Vörösmartyt, Petőfit és Aranyt. Magyar-latin latin-magyar szótára megint csak nem azt akarta, amit elért, az irodalmi hyelv kialakulását segítő bázis megteremtését. Kevesebbet kívánt: segíteni az iskolamestereknek, a tanulóknak. A vállalkozás megint csak túlnőtt önmagán, szótá­rának Páriz Pápai bővítette változata egyszerűen nélkülözhetet­len volt az országban évszázadokon át — mindenki, aki iskolába járt, abból fordított latinról és latinra, az ő szókincse szavaival beszéltek előbb az ókori, később a magyar írók. Ma, mikor e szó­kincs aktív része már annyira a mienk, hogy a nem szakember nem is elemzi kifejező erejét, ízét, szótára olyan, mint az időgép. Aki belelapoz, egyszerre csak ott van a hitújítás kora kellős köze­pén, s éli az akkor éltek magán-társadalmi-tudományos-gazdasági­­vallási-politikai életét: Galamb módra csókolózni — ez kétség­kívül magánélet. Legyező hordozó, lantos, karuly madár lábára való szíj — felénk bókol, ránk köszön a korabeli várak lakója; a szavak fényt gyújtanak, muzsiálnak, elkomorodnak, sírnak, olykor tele vannak alig alvadt indulattal. Szótárában megáren­­dálják a várat, jó és rossz adósságot ismernek, aszerint, mennyi a remény rá, hogy visszakapja a hitelező, fizet a nép sarcot, vámot, dézsmát, s mi segíthet ennyi keserves gond között, mikor annyi a hite szakadott? Aligha a babonás börbitélés, inkább az isteni tudomány. Nehéz az élet, jaj, de nehéz, dugig az ispitály, ahol ispóttal méricskélik a sebet, készül a szer az orvosságcsináló műhelyben, gyűjtik az orvosok a füvek inas leveleit, cémás szárát, szedik a réteken, erdők közepén az Isten szakállát, Isten korsó­­kaját. Közben minákat ásnak a várak alá, kasokat állítanak fel a bástyán, villog a mellyvas, fut a salétrom tajtékja, odalent jancsárok iramlanak, fejükön patyolat, messzi meg gályák szelik

Next

/
Thumbnails
Contents