Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
216 BETHLEN NAPTÁR A lelkészpár. Hátuk mögött Kennedy Béla főgondnok krisztusi és protestáns alapokon állva igyekszik az ökuménia szellemében szolgálni a magyarságot. Gyülekezetünk lelki megújulásának egyik jelentős állomása a Magyarországról rendelt 50 drb. új énekeskönyv, amelyben értékes egyházi énekeink eredeti formájukban ritmikusan találhatók. Istentiszteleteinket mindig egy 5-10 perces énektanulással kezdjük, amely máris érezteti hatását a gyülekezet éneklésében. Az Istentisztelet keretén belül mindig van egy 5 perces gyermekekhez szóló rész is, így fejezve ki, hogy az Istentisztelet nemcsak a felnőttekhez szól. Heti Bibliaóránk, alkalmi összejövetelek az Istentiszteletek után a prédikáció megbeszélésére, és alkalmi angol nyelvű Istentiszteletek most vannak szervezés alatt. Minden hónap harmadik vasárnapján Istentisztelet és egy könnyű ebéd után gyülekezeti tanulónapot tartunk az összes korosztálynak a felnőtteket is beleértve. Három tantárgy szerepel minden csoport tervén: vallás, magyarság-ismeret, és ének (egyházi énekek, magyar népdalok). Ifjúsági csoportunk (12 éven felüliek) hetente találkozik, amikor magyar népitánc oktatás, lelki-témápú beszélgetés és szórakozás a program. Péntek esténként családi estet tartunk. Női körünk havonta találkozik, és erőn felüli munkát végez rendezvényeinken és ebédeinken. Az új lelkipásztor érkezése egyházunk lassú átszervezését vonja maga után. Az elmúlt három hónap sok szempontból biztató, és reményt ad arra, hogy itt egy komoly hit alapon álló magyar gyülekezet van kialakulóban. Ugyanakkor az új lelkipásztorral és az új templom épülettel a gyülekezet anyagi terhei is jelentősen megnövekedtek. Az Űr Isten megtartó kegyelmére