Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

182 BETHLEN NAPTAR A szokásos őszi szüreti mulatság magyar ruhás táncosai tartotta legelső helyét. Az elmúlt év két ünnepi év közé beszorított úgynevezett közönséges év volt. Az előtte lévő a lelkipásztor szolgálatának volt a 25-ik szolgálati éve, melyen a gyülekezet pásztora megbecsülése terén valóban párját ritkó példát adott, a következő pedig (a jelenlegi) lévén a Nagytemp­lom megépítésének ezüst jubileumi éve, melyet ezév Nov. 3-án készül meg­ünnepelni a gyülekezet országos arányok keretében újra. A lelkipásztornak mérhetetlen munkájában Isten áldott segítőtársa Dr. Piri József, ki másfél évtized óta úgy díszben, mint a zsolgálat hűségében magasan kiemelkedő helyet tölt be, valamint a világi vezetők és szervezeti tisztviselők díszes tábora, kik valóban a legmagasabb dicséretet érdemlik meg ősi örökségünk példás szolgálata terén. Az évi szokásos főgondnoki jelentésnek egy történelembe kívánkozó ré­szének idézésével legméltóbb a jelentés befejezése ekképpen: Szétszórt református magyar néped nehéz idők közepette ide tekint mi­­hozzánk erre a református álmokat megvalósító clevelandi Katedrálisra. Az 1971- es esztendőben köszöntük Istennek egyházunk eddigi megmaradását, az 1972- es esztendőben köszöntük Istennek az “építő Pásztort”, aki a korunk­ban élő nemzedék egyik legjobban képzett és legkiválóbb Isten Igéjét hirdető pásztora. Mi Első Egyház népe büszkék vagyunk arra, hogy eddigi életét és ebből 26 esztendőt mivelünk élt le és gazdag tudásának fénylő gyémántjait közöttünk szórta szét mindig jóra való tanítás gyanánt, akinek irányító veze­tésével felépítettük Amerikának legnagyobb, de egyben a legszebb magyar református kőbeálmodott kálvinista Katedrálisát, amelynél szebbet, különbet a Szülőhazától távol élő, idegenbeszakadt magyar nép sehol soha azelőtt nem alkotott az Úristen számára. Az 1973-as, úgynevezett közönséges év után,

Next

/
Thumbnails
Contents