Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
192 BETHLEN NAPTAR Az ünnepelt lelkipásztor Frank J. Laushe szenátorral azzal, hogy Ohio állam területén ezt a napot “Református Magyarnap”-nak nyilvánította. Hasonlóan meleg hangú, sok jót kívánó táviratok jöttek a szenátoroktól, képviselőktől, valamint magyar református hátterű gyülekezetektől és azoknak pásztoraitól. Az érkező táviratok és levelek tömegéből az Első Egyház népe azt a mélységes tanulságot szűrte le a maga számára, hogy lelkipásztorát nemcsak ő maga, mint nép tiszteli és becsüli, hanem ugyanezt teszik azok is, akik nem a mi Egyházunkhoz tartoznak. Ez az elismerés jóleső érzés az Első Egyház tagjai számára, de ugyancsak jóleső érzés az a tudat, hogy mások is tudják, hogy dr. Szabó István nemcsak “Nagytemplomot” hanem egy “Nagy-gyülekezetét” is épített itt Clevelandban és ebbe a Nagy-gyülekezetbe és Nagytemplomba beleépítette a lelkét, a tudását és az örökkévaló Isten iránt érzett mindhalálig hűséges rendíthetetlen pásztori hitét is, mert országos viszonylatban hasonlóan tudják mindazok, akiket illet, hogy dr. Szabó István végtelen nagyot alkotott, a legnagyobbat, a legtöbbet és a legszebbet próbálta adni Annak, Aki őt erre az élethivatásra öröktől fogva való Szent Leikével szolgálatra elhívta és elrendelte. Féltő szeretetből népéért mindig aggódó imádságával és az utókor számára maradandót alkotni akarásával maroknyi idegenbe szakadt magyar református kálvinista népének élén a legnagyobbat adta a mindenekre és mindenkire vigyázó Teremtés Urának iránta érzett mélységes hitbéli tisztelete jeléül.