Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

186 BETHLEN NAPTAR 1973-ban konfirmált ifjak dr. Csia György lelipásztorrai mintegy 6697 dolláros költséggel megvalósult. A legfontosabb előttünk álló feladatok még ezen a téren, a földszinti nagy terem lakályossá, kényelmessé tétele és a konyha melletti kis szoba felújítása, valamint a későbbiek folya­mán egy kézihajtású felvonónak a konyha és a nagyterem közé való be­építése, mellyel egyházi vacsorák és bankettek esetén, asszonyainkat sok fáradságos és veszélyes lépcsőzéstől kímélnénk meg. A templomlátogató tagok előtt világossá vált, hogy a hatvanöt évvel ezelőtt beépített orgonánk kicserélésre szorul. Ezért orgonaalapot létesítet­tünk. Egy új, a mi templomunknak megfelelő kapacitású orgona, szakértői vélemény szerint, ma kilencezertől tizennégyezer dollárba kerül. Orgonaalap­ra a gyűjtést februárban kezdtük meg és ma már közel 10.000.00 dollárunk van ezen az alapon. Ez is mutatja, hogy egyházunk tagjai ragaszkodnak ősi hitükhöz és templomukhoz még ma is, még áldozatok árán is. Itt emlékezünk meg néhai Feigler Sándor vasgyári tervezőmérnökről, aki hite szerint katho­­likus volt, de magyar szíve megemlékezett rólunk is és 3632.74 dollárt hagyo­mányozott mindhárom Pittsburgh-i magyar egyház számára és így a mi számunkra is hagyatékában. Ezt az összeget presbitériumunk az orgona­alapra helyezte s ez képezte annak kiinduló összegét. Feigler Sándor magyar mérnök testvérünk emléke örökké élni fog közöttünk eljövendő generációkon át. Egyházunkban kiváló munkát végzett az elmúlt évben is Becze Sándor testvérünk, akit a presbitérium emlékplakettel tüntetett ki ezévi disznótoros

Next

/
Thumbnails
Contents