Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)

Ausztrália

150 BETHLEN NAPTÁR elfáradva még nem vagyunk. Ezt talán pont az elmúlt év munkája mutatja. Elsősorban azonban a lelkipásztori munkát kell említenem, amit ebben az esztendőben is Nagytiszteletű Kemény Péter, Perth-i magyar evangélikus missziós lelkész úr végzett. A két ezer mér­­földes utat Perth-Sydney-Melbourne-Adelaide között, repülőgép­pel teszi meg. Bármennyire is modern járatok szelik át az Ausztrál légiteret, bizony fárasztó egy ilyen missziói út. Az ilyen munkával járó áldozat leírhatatlan. Az id. Somogyi László házaspár munkájáról is méltó meg­emlékeznem, “Laci Bácsi” nyugdíjas napjaiban ugyancsak tevé­kenykedik rendezvényeink szervezésében, ügyes-bajos dolgaink­ban, a drága jó “Flóra Néni” több mint két évtizede végzi az orgonálás szolgálatát úgy, hogy ez alatt az idő alatt, minden istentiszteletünkön jelen volt. Ugyancsak szeretettel említem a Dr. Szent-Ivánv Józsefné munkásságát, mind az “Egyházi Értesítő” szerkesztésében, mind a konfirmációra való előkészítés, és a vasárnapi iskola szervezésé­ben. Kis gyülekezetünk léte Gondviselőnk kezében van. Nagy földi célkitűzéseink nincsenek, de nem is lehetnek, viszont a ránk bízott “sáfárkodást” Istenben bízó hittel és lélekkel szeretnénk elvégezni, még akkor is, ha létünk az idők végtelenjében csak szalmalángnyi megvillanás a Dél Keresztje alatt. Életünket viszont Annak a kezébe szeretnénk helyezni, Aki volt — van — és lesz mindörökre. Vajda Géza ☆ ☆

Next

/
Thumbnails
Contents