Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Nagy Lajos: Igazgatósági jelentés
1973 89 Keresztelés a Bethlen Otthonban: Paunoch Anikó és Dancsa Kati, Ft. Nagy Lajos keresztelést végző lelkipásztorral, Négyessy Kati és Alapi Andy keresztszülőkkel. László megajándékozzák gyermekeinket, és építik a kapcsolatot Egyesületünk, Otthonunk és amerikai magyar népünk között az Igazgatóval együtt. A Titkár úr által említett magyar ökumenizmus itt is valóság, mert gyermekeink jó része római katolikus. Nyári Iskolánk is fratemalizmus, tagjaink részére rendezett jótétemény, amelyért Egyesületünk és Otthonunk áldozatot hozott. A gyermekek gondozása és nevelése az Alapszabály szerint a mindenkori Igazgató irányítása és felügyelete alatt a Gyermek Otthon felügyelőjének tiszte és feladata volna, de ez az állás sem Daróczy Sándor utolsó 8 évében, sem a jelenlegi Igazgató szolgálata alatt nem volt betöltve. Elődünk alatt két “housemother” töltötte be, mert az állami törvény megköveteli, hogy tizen felül két “housemother”, gyermek felügyelő alkalmaztassák. Itt a Tisztes Közgyűlés előtt adassák tisztelet Nt. Urbán Józsefnének, aki az Intézet “hostess”-e, és helyettesíti a második “housemother”-t, felügyel a munkásokra, konyhára, megállapítja az étrendet, a bevásárlást elintézi, tanítja a gyermekeket, és segít az Igazgatónak a magyar munkában. Ugyancsak elismeréssel kell szólnunk Mrs. Ruth McCurdy-ről, aki hűséggel, szorgalommal, hozzáértéssel, főleg szeretettel és türelemmel végzi munkáját, mint “housemother” immár 13-ik éve. Nánássy Raymondné 18 éve hűséges szakácsnőnk, főztjével minden magyar látogatónk, vendégünk meg van elégedve. Köszönet és hála munkájáért. Megbecsüléssel emlékezünk a többi munkásainkról is. Otthonunkban tisztaság, rend van, hajlékunk valóban Otthon. Legyen Isten áldása azokon, akik alapították, 50 éven fenntartották. Árváinknak, sorsüldözött magyar és félmagyar gyermekeinknek szeretetet és jóságot adott, adta az Ottthon melegét és felnevelte őket az életre. Hadd vallja a szívem, hogy Magyar Amerikának legszebb és legáldottabb alkotása a Bethlen Otthon. Ha nem volna, újra meg kellene alkotni. Adjon az Isten Neki egy még dicsőségesebb jövendőt.