Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Részletek Dr. Béky Zoltán elnöki jelentéséből
42 BETHLEN NAPTÁR MEGÁLDOTT AZ ISTEN Ennek a hűségnek, népünk iránt való olthatalan szeretetnek, áldozatos munkának az eredménye az, hogy ma egy erős, biztonságos, a maga nemében az egész világon a legnagyobb és leghatalmasabb magyar és református testvérsegítő intézmény szolgálhatja a mi idegenbe szakadt, szétszórt magyar és református népünket. “Mi elmehetünk — mondotta Kossuth — de te drága hazám és népem élni fogsz.” Ha a jelen nemzedék úgy fogja szeretni fajtáját és ugyanazzal a hűséggel, szeretettel, áldozatos munkával áll az apák nagy alkotása, Egyesületünk, mellett, akkor nem kell félteni az apák alkotását, Egyesületünk jövőjét “mi elmehetünk” de az apák alkotása, az Egyesület, élni fog. Az Isten él. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz marad, az az intézmény, amely az Ő akaratát cselekszi s általa rendelt testvérsegítő, szeretetmunkát végzi, megmarad és élni fog. VÁLSÁGOS IDŐK Az elmúlt négy esztendő, amelyről számot kívánok adni, a történelem egyik legválságossabb, félelmekkel, rettegésekkel teljes, politikailag, gazdaságilag legbizonytalanabb időszaka volt. Nem volt a világnak, s az emberi életnek egyetlen pontja és területe, amelyet ez az általános válság ne érintett volna. Politikai, gazdasági, faji forradalmak. A kommunizmus félelmetes előretörése, a két világszemlélet élet-halál harca, a vietnami háború, véres néger lázadások, hosszúhajú kábítószer élvezők, csavargó hippik delejes lázálomba fogamzott demonstrációja, megromlott, meglazult erkölcs, bűnözések, gyilkosságok nemcsak a családi és társadalmi, hanem egész nemzeti létünk biztonságát rendítették meg. Ehhez járult az utóbbi év gazdasági recessiója, s tőzsde veszedelmes zuhanása és nagyfokú munkanélküliség. Legújabban a federális kormány sima törekvése, hogy a fratemális egyesületektől az adómentességet megvonja. Ekkora nehézségek között nem volt könnyű alkotni és építeni. HÁLAADÁS Isten azonban kegyelmes volt hozzánk, s a sok bizonytalanság, nehézség és akadályok között végzett hűséges munkát meg-