Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Becske Lajos: Feketekávé
1973 119 Hosszú pillanatokon keresztül, egyszerre ketten is beszélnek, de azért értik egymást. Kérdeznek — felelnek, kiapadhatatlan bőséggel árad belőlök a szó. Egy idő múlva jelentőségteljesen nézek az órámra, és igyekszem feleségem figyelmét magamra vonni. Nehezen sikerül. A ház asszonya elfogja a feleségemnek szóló csendes unszolást, bűbájosán rám mosolyog.-—Csak nem akarnak már menni? — hiszen alig beszélgettünk. Főzök egy kis feketekávét. —feketekávét? — riadok meg. Isten őrizzen meg, akkor nem alszom egész éjjel. Este nyolc óra után nem iszom feketekávét. — Az én kávém nem erős, ettől nyugodtan alszik — szereli le tiltakozásomat. Tétován nézek a feleségemre. — Nagyon szívesen elfogadjuk — dönti el a kérdést. — Hát, ha nem lesz erős, és tudok tőle aludni, — akkor nem bánom — békülök ki a gondolattal. Néhány perc múlva a kávé már ott illatozik az asztalon. Mindig nagyon szerettem a kávét, és gyönyörűséggel, szinte kéjjel szívom be a friss kávé illatát. A kávé jó, határozottan jó! De milyen finom a sütemény! Ezért igazán érdemes volt eljönni. A sütemény mindig egyik gyönge oldalam volt. Az édesség azonnali erőforrássá válik számomra, mint Anteusnak a föld. Újult erővel indul a beszélgetés. —fimondom, hogyan jártál álláskeresés közben ■— próbálja a férj magához ragadni a beszélgetés menetét. Én rövidebben mondom cl, mint te. — Te mondod el rövidebben? — Úgyan ne beszélj ilyeneket! — hárítja el az asszony a nyilvánvaló sértést. Az asszony kényelmesen elhelyezkedik, végig simít a haján, aztán dől belőle a szó. Ez hosszú történet lesz — rémültem meg. De ha befejezte, akkor nincs mentség, azonnal indulunk, teszem le a fogadalmat. Ahogy befejezte azonnal feláltam, hiába minden csitítás, tartóztatás — gyerünk, mondom elszántan. Rohanunk haza. Otthon megírtam még két levelet, aztán elálmosodtam. A híreket is elmondták már, jó lesz elnyugodni az álom karjaiban. Lefekszem és teljes odaadással hajtom le a fejemet a párnámra. Az álom azonban nem akar jönni.