Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Petőfi Sándor (vers): Szeptember végén
106 BETHLEN NAPTAR Az öreg magyar pionirok meghaltak a bányák miazmás levegőjében, ezer baj, bűn, szegénység poklában, de a fiáknak szárnyat adott a kis templom. Egy kedves és tehetséges amerikai lelkipásztorunk szerint; “áldott edények” voltak az első templomok, ahol hitet, becsületet, erőt és kitartást merített a magyar lélek, hogy egy se vesszen el az Újhazában és a fiák és unokák szebbé és jobbá tegyék azt a helyet ahol Isten akaratából élniök kell. “Halál hol a te fulánkod, pokol hol a te diadalmad?” Csia Kálmán ☆ ☆ SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldéi a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takard el a bérei tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár S még benne virít az igaz kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet . . . Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le. Holnap nem omolsz-e sírom fölibe? O mondd: ha előbb halok el, tetemimre, Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könnyűimet érted, Ki könnyedén elfeledéd hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Petőfi Sándor
