Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Nagy Lajos: Nyári magyar iskolánk 1972-ben
1973 101 sülét, az Otthon és saját zsebe jutalmát az okosan felelő ügyes gyermekeknek. Jó magyar szíve elérzékenyült minden kis magyar szavalatán, feleletén, dalán és táncán. Beszéde az égő magyar szív lelkesítő szava volt, magyar sorsunk öntudatos vállalására és a magyarság szolgálatára biztatott mindnyájunkat. Eszenyi László ellenőr urat is behelyettesítettük vizsgánkhoz és őt egyházmegyei gondnok úrnak neveztük ki, aki az általa írt könyvekkel ajándékozta meg a gyermekeket és elmondta beszédében az Egyesület szolgálatát és az Egyesület szeretetét ajánlotta a szülők és gyermekek figyelmébe. Szűcs Bálint igazgató, aki feleségével megjelent a vizsgákon, őt pedig a helybeli földbirtokos gondnoknak képzeltük, akit a szép magyar múlt énekei, a kis amerikai magyarok nyelve megkönnyeztetett. Látszott rajta, hogy ő élvezte a vizsgát a legjobban. 1954 óta figyelem a nyári iskolába jövő gyermekeinket. Jól emlékszem reá, hogy volt idő, amikor minden gyermek beszélt magyarul. Ahogy szállnak az évek amerikai magyarságunk felett, annál több és több gyermek jön nyári iskolába, aki egy szót sem tud magyarul. Tanítóink csodát művelnek velük egy hónap alatt. Lehet, hogy mindent elfelednek később az életben, de a ropogós magyar dalok és tüzes csárdások ritmusa ott marad a vérükben. Emlékeznek reá, hogy ők egykor magyar ruhát viseltek, magyar nótákat daloltak és magyartáncot táncoltak. Emlékeznek arra, hogy ők is magyar eredetűek.