Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)
Dél-Amerika
1972 165 szórvány tábort a hegyek között, Colonia Tovarban, Puky Ákos lelkipásztorral együtt. Októberben egy szeretetvendégség keretében az Evangélikus Világszövetség Evian-i gyűléséről hangzott el beszámoló előadás, majd a Nőegylet megrendezte 18. őszi vásárát, amelynek jövedelméből 25%-ot a magyarországi és erdélyi árvízkárosultaknak küldött el a rendezőség. Karácsony előtt a legtöbb szórványhelyen volt magyar istentisztelet és úrvacsoraosztás, a hagyományos adventi szeretetvendégség keretében Handel: “Messiás”-ának első része került előadásra. Szép karácsonyi gyermekünnepélyek voltak Caracasban és Valenciában és az ünnepek alkalmával sokan keresték fel az Úr házát az Ige hallgatása és az Úr asztala ajándékában való részesedés céljából. A vasárnapi iskola minden vasárnap két osztállyal működött, hetenként három csoportban tartott a lelkész hittanórát a még nem konfirmált tanulóknak, egyszer hetenként volt konfirmandus oktatás öt növendék iészéx-e. Valenciában Puky lelkész két magyar konfirmandust készített elő. A fiatalokat havonta ifjúsági összejövetelekre, kirándulásokra gyűjtöttük össze, ugyancsak havonta ülésezett a Nőegylet és a Presbitérium. A böjti időszakban is volt egy szeretetvendégség Caracasban, amikor Dr. Kezes Béla orvos “Jézus lábnyomaiban” címmel Palesztináról tartott vetítettképes előadást. A nagyhét során tartott leánycserkész táborozáson két ízben szolgált a lelkész és húsvétkor, az ünnepi istentiszteletek után ismét volt gyermekünnepély Caracasban és Valenciában. Április végén a gyülekezet három vasárnapon át lelkipásztora nélkül maradt, akit Tokyo-ba egy egyházi konferenciára hívtak meg. Ezalatt presbiterek és Puky Ákos valenciai lelkész hirdették az Igét a caracasi templomban. Pünkösdkor volt a konfirmációi ünnepély, az azt követő vasárnapon ismét szeretetvendégségen voltak együtt a gyülekezet tagjai és barátai, amikor is lelkészük Japánról tartott vetítettképes előadást. Ezt megismételte több vidéki helyen tartott istentiszteletei után, igy Puerto La Cruzban, Puerto Ordazban, Valenciában, Turénben és San Felipeben, valamint augusztusi külföldi útja során, amikor Isten Igéjével és előadással szolgált a Buenos Aires-i és Sao Paulo-i magyar evangélikus egyházakban. Június 20-án a cserkészlányokkal és a magyar katolikus hölgyek szervezetével karöltve “Szülők Napi Ünnepélv”-t rende