Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Dél-Amerika

1972

155

Mert ez történt most minálunk. A Sao Caetano-i gyülekezetből elment egv hűséges, öreg presbiter: Bereczki Imre. Azok közé, az első világháború után ide sodródott magyarok közé tartozott, akik alig értek ide, máris magyar egyház alapítására gondoltak. Az óhazai Konventtől papot kértek és Tiszteletes Apostol János ideérkezése után az ifjú egyháznak első tagjai lettek. (Bereczki bácsi tagkönyvi száma 16-os!) Papjukat nehéz munkájában támogatták, sőt gyakori utazásai idején még az istentiszteletben is helyettesítették.

Bereczki Imre évtizedek hosszú ideje alatt volt presbitere egyházunknak és bár előrehaladott kora miatt a lakóhelyétől vagy 35 Km-re lévő magyar templomunkat Sao Pauloban már nem látogathatta, — de mióta Sao Caetanoban, — szűkebb pátriájában az egy időre abbamaradt rendszeres istentisztelettartást itteni munkámmal ismét bevezettem, — úgyszólván kivétel nélkül mindig ott volt azokon, — szinte haláláig és öreg kora dacára is szép, erős hangján búzgón segített a gyülekezeti éneklésben. . .

Halála méltó volt életéhez: Mikor már nagyon gyengén kórházban feküdt, egyszer csak azt mondta az ágyánál ülő feleségének, Róza néninek, — akinek 52 évig volt hűséges társa: “No, szervusz” — “Hová mégy, kérdi tőle meglepetve az öregasszony. — “Oda, fel, ■— egy másik országba” — “Hiszed-e az Űr Jézus Krisztust?” “Hiszel-e Benne?” — “Hiszek” — feleli a haldokló. . . “Sokszor veszekedtünk ebben az életben, — megbocsájtasz-e nekem?” — “Megbocsájtok. — Hát te nekem?” — “Én is neked”.. . Ez volt a két öreg között az utolsó beszélgetés. . .

Alig hogy elaludt csendesen Bereczki Imre, — két napra rá másik hűséges asszonytársunk öreg édesanyja hagyott itt minket. . .

Egyre kevesebben vagyunk. Számunk egyre fogy, mint a végvári bástyán lazulnak, hullanak a kövek. . .

De, hála Istennek, nemcsak ilyen mélabús jelenségeket regisztrálhat a krónikás. Mert Isten ad utánpótlást is: egv-egy kis magyar harmad, vagy negyedgenerácios rózsabimbót is. Megengedi, hogy kereszteljük a kis Szabó Julikát, meg másokat is, mint ahogy a mellékelt kép mutatja. — Meg Isten egyszerre, — sokszor egészen váratlanúl egy-egy új kaput nyit, — új lehetőségeket ad elibénk. — így történt ez velem, pár hete, amikor a fiatal-