Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Nt. Törös Sándor

134 BETHLEN NAPTÁR NT. TÖRÖS SÁNDOR 1971 március 22-én sok szen­vedés után az Űr magához szó­lította Törös Sándor lelkipász­tort. 1894 március 16-án szü­letett a Bereg megyei Szolyván. Theologiai és jogi egyetemi tanulmányait Budapesten vé­gezte. Mint harmadéves teo­lógus önként jelentkezett a frontra az első világháborúban. Merész vállalkozásaiért had­nagyi rangot kapott, majd az orosz fronton, a gorlicei áttö­résnél megsebesült. Hazatérve az egyetemi diák­ságot gyűjtötte össze és a há­ború utáni válságos időkben magyar szellemben vezette őket és lelkesítette beszédeivel. 1922-ben a Theologia Akadémia elvégzése után Budafokon, mint helyettes lelkész kapott megbízást, ahol egy elhanyagolt, el­néptelenedett gyülekezetét talált, mely rövid hét hónapos munká­ja nyomán eleven, templomát színültig megtöltő gyülekezetté vált. Lelkészi vizsgáját még meg nem szerezve, a budafoki hívek kíván­sága, hogy lelkészüknek megválasszák, nem volt teljesíthető. 1922 szeptemberében, mint helyettes lelkész Budapest- Pestújhelyre került, ahol egy iskolaterem szolgált istentiszteletek helyéül. Fiókegyház lévén a megelőző időkben a lelkészek átmenő szolgálati helye volt. Mélységes hite, kitartó, hűséges, odaadó munkája eredmé­nyeként, 1928-decemberében felszentelik a reformátusok magas­­tornyú templomát a község szívében. Fáradhatatlan munkájában hűséges segítőtársa felesége, aki először fővárosi tanítónő majd pestújhelyi hitoktatónő volt. Az általa alapított 245. ös Ráday Gedeon cserkészcsapat parancsnoka, melyet mozgótáborba is vitt Ausztria-Olaszországba. 1930-ban egyhangú meghívással a pestújhelyi egyház első megválasztott lelkésze lett. Lelkileg és anyagilag szépen erősödött

Next

/
Thumbnails
Contents