Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Szabóné Lévay Margit: Amiről még nem írtunk

1972

117

a mindennapi eléggel. Nem könnyű, különösen, ha egy jobbmódból kerülünk bele. Hogy erőnk legyen hozzá, át kell adni magunkat teljesen a lelki-életnek: gyülekezetünk isteneséletre irányításának. A test csak eszköz lehet a Krisztus nyomdokán haladáshoz.

És a gyümölcs, amit a te lelked kívánt, eltávozott tőled, és minden, ami ínyes és pompás, eltávozott tőled és többé azokat meg nem találod. — olvastam a Szentírás üzenetét párhéttel esküvőnk után. Eljegyzésünk napjától kezdve rendszeresen kértem üzenetet az Igétől. Ezen az üzeneten megdöbbentem! A boldogság legboldogabb heteiben kapni ilyen üzenetet! Megdöbbentem! de nem estem kétségbe. Csak azokat, melyek a hátam mögött vannak nem találom meg többé. Újakat találok! Parókiális életem kezdetén kapott eme üzenet Urunk igéjét hallatta: Aki föl nem veszi az ő keresztjét, és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám.

A Krisztus keresztje azonban csak akkor válik könnyűvé, és lesz gyönyörűséges, ha megvakulnak hiú szemeink: lemondunk a világias élet szeretetéről és felebaráti szeretetben csak a Krisztus országáért munkálkodunk. Önmagunk elé állítva dicsőségben az egyházat úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle, hanem legyen szent és fedhetetlen. (Ef. 5, 27.)

A 10-es, és még a 20-as évek parókiái is, aminthogy azokról beszélek, a nyomor kemencéi voltak: megpróbáltattak benne a lelkészek és gyülekezetek. De mert hallották az Ur szavát: Ne gondolj a nyomorral, mert nincs mit félned, gyarapodtak hitben, összetartásban a megmaradás és a megtartatás erejében. Ennek bizonyságai a jelen ékeshitben virágzó egyházai, gyülekezetei.

Az akkori papfiak az élet javairól lemondani nem tudásában s a kevés eléggel megbarátkozni nem akarásában látom jelenlegi lelkészhiányunk okát. Ebbeni látásom igazát bizonyítja az is, hogy bár van lelkipásztorunk, akinek a fia atyja hivatását folytatja, de nem magyar, hanem amerikai gyülekezetét pásztorol — természetesen a több javadalmazásért. Igaz, ott is Krisztus szolgája, de hiányát a pásztor nélküli magyargyülekezet fájlalja; úgyszintén a bőjövedelmű ügyvéddé lett magyar lelkész hiányát is.

Mivel én az orvost is Krisztus szolgájaként tisztelem, ne hallgassuk el ezt az igazságot sem, hogy van lelkipásztorunk, akinek két fia közül az ifjabbik orvos és ezen a határhoz nem