Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Daróczy Sándor: Az én "mormon őseim"

1972

113

“Már hogy lehetne itt”, méltatlakodom, “hiszen a famíliámból én vagyok az első, aki valaha is átkelt az óceánon.” “Meglátjuk”, mondja. “Hogy is írják az önök nevét?” Kibetüzöm. Azután keressük nagy buzgalommal: nincs sehol. “Na — mondom olyan fensőségesen, mint aki lutrin ternót nyert, ugye, hogy nincs itt a nevünk? “Csak ne legyen olyan biztos. Az a teljes családi neve, amit mondott ?

Erre eszembe jut: a nagyapám emlegette, hogy az eredeti nevünk Sebestyén s amit most használunk, az csak az előnév. Mondom neki. Tovább megyünk, irattár-szekrények sikátorán, kihúz egy fiókot s nem egy, de egy féltucat kártyát vesz ki. Mind Sebestyén. Lelohadt bennem a lelkesedés. Mégcsak ez a cifra eset. Megnézem a kártyákat. Békés megyeiek. Na, hála Istennek, egy sem rokon. A mi hadunk hazája Hajdú megye, Bihar, meg a Nagykunság.

“Nos, és én mégis megtalálom az önök nevét”, erősködik az Árpád-ivadék. Ez aztán csökönyös ember, állapítom meg magamban. “Megtaláljuk?” “Itt?” “Ezek után?” — “Igen!”

Beszól egy másik terembe: “Mr. Black!” Egv olyan negyvenes, jókiállításu, bicegő (második világháborús emlék) fiatal ember jelentkezik. “Parancsol?”

“Hol született, melyik egyházkerületben?” — fordul hozzám Bennett. (Érdekes ember, még azt is tudja, hogy a reformátusoknak Magyarországon kerületeik vannak.) “A tiszántúliban, mondom, de ha a szülőfalum nevét is kérdik, az amerikai fülnek olyan vad idegenül hangzik, hogy megijed tőle.” “Csak betűzze ki egész bátran”, mondja. “Hát Isten neki, itt van: P-ü-s-p-ö-k-l-ad-á-n-y”. “Mr. Black ! Nézze meg, milyen tekercsünk van arról a helyről.” Pár pillanat múlva visszajön s kezembe ad egy karikafilmet. Bennett úr bevisz a mikrofilm olvasó terembe, a gépbe illeszti a karikát, megmutatja, mi a kezelési módja s olvasni kezdem. Elámulok. Egy latin nyelvű összeírás volt, cenzus, 1828-ból.

A falumból még hat éves koromban elkerültem ugyan, de otthon annyiszor hallottam emlegetni a rokon családok, komák, barátok neveit, hogy azok kitörölhetetlenül bevésődtek az emlékezetembe. S most, amint forgatom a masinát, itt fordulnak egymás után a szemem elé: Karacs, Baranyay, Egri, Kiss, Bojtor, Rácz, Deme, Károlyi. . . s amint haladok tovább, egyszerre csak olvasom: Petrus Darótzi, Junior. ... Nini, hiszen a nagyapám apját