Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: Igazszavú Igaz János
106 BETHLEN NAPTÁR templom körül, aki hallotta és felsőbb helyre megjelentette annak a prédikációnak a tenorját. Egyszercsak jön egy pecsétes levél a szuperintendenstől, hogy Igaz János a felséges Concilium haragját magára vonta s ezért a szabolcsi prédikátorságból azonnal menjen ki. Keservesen esett ez a prédikátornak is, a híveknek is. Ez ellen apellálni kell! Igaz János hát szép levélben megírta a szuperintendensnek, hogy semmi rosszát nem cselekedett s a kánonok ellen nem vétkezett ő: “olyat mondtam vala tsak tsupán, miben az egész Nemes Haza egy értelemben van velem.” Hiába. Újra jött a parancsolat, hogy a szabolcsi prédikátorságból pedig azonnal távozzék, mert különben a felséges Concilium erőhatalommal s bilincsekben viteti ki onnan. Igaz János uram nyögött bújában, mint ama Jób egykor, de osztán megnyugovék. Épen akkor a tiszadadaiak papot kerestek magoknak s Igaz János hírül adta nekik, hogy hely nélkül volna. Azonnal meg is választották. A szabolcsi hívek sajnálkozva búcsúztak el a jó paptól s ő kis motyójával elköltözött Tiszadadára. Kevés holmival, mert egyedül volt már az öregedő prédikátor, harmadik feleségét tavaly temette volt. De a császár kezei hosszúak. Egyszer ím, alighogy megmelegedék az új parókián Igaz János uram, jő egy levél, megint a szuperintendenstől, melyben tudatja, hogy a felséges Concilium erős rendeletére takarodjék ki a dadai prédikátorságból is és prédikátorságot soha többé vállalni ne merjen, felségsértő és haszontalan emberré tévén magát ama szabolcsi beszéde miatt. Csak kiszökött a könny Igaz János szomorú szeméből, mikor elolvasta azt a levelet. Csak összeszorult a szíve, hogy íme milyen sorsra jutott ő az igazság kimondásáért. Hiszen amit ő mondott, azt minden magyar érzi, fájlalja. Még a szuperintendens is bizonyára. És mégis, mégis. .. Olyan keserűség szállta meg, hogy arra gondolt: elindul ő is, mint a Habsburgok annyi áldozata már, bujdosásba, külső országba, tán Rodostóba.
