Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: Az ima megmaradt
1971 99 A szűk budai utcákon vitték, kisérték, nagy vigyázassál, mint fontos rabot. Csak az volt a csudálatos, hogy nem a kinzóhely felé vitték, a katonai szállásoktól is elkanyarodtak vele s egy csendes kis utcában állottak meg csak, egy szép kis palota előtt. Az egyik kopogtatott. A kapu feltárult. Egyikük belerúgott a fogolyba: — Befelé, gyaur! A kapu bevágódott mögöttük. Meztelen handzsáraikkal kisérték fel a lépcsőkön a felházba, ahol lépteik dobogó zajára kinyílt egy ajtó s hatalmas, tekintetes, nagyszakállu török úr állott előttük és azt mondta barátságosan a piszkos, vérmocskos szegény sovány rabnak, azt mondta, magyarul: — Lépjél be, Péter! A mélyen meghajló handzsáros őröknek pedig nagyúri mozdulattal intett: — Ti itt kint várjatok! Akkor az egyik őr megrebbenő szemmel felnézett a nagy török urra és azt mondta áhitatos tisztelettel: — De óh, mi szent főpapunk, eme gonosz gyaur nem tészen-e kárt szent személyedben? A nagyur nevetett s megvillantotta karjait, melyek erősek voltak s szívósak, mint a fiatal cserfa: — Ne féljetek! Itt maradjatok! Becsukta az ámuló őrök előtt az ajtót. Ékes szép szobába, ahol süppedő szőnyegek voltak mindenütt s a falak mellett tékák, könyvekkel, vezeté be a nagyur a szegény rabot. S újra magyarul szólt: — Ülj le, Péter! A fogoly leült a szőnyegre s a nagyur szembe állott vele: — Tudod-e, hogy miért kerültél ide? — Nem! — No, elmondom neked. Azonban enyhitsed magad. Kupát nyújtott a fogoly felé. Az elvette s jót húzott belőle. Valami fájin ital lehetett, egészen felerősödött tőle. — Hát idefigyelj, Péter! Te a magyari prédikátorok közül való vagy, úgy-e? — Igen! — És estél fogságba valami féléve, mikor faludat felégette s népedet megölte, vagy rabszijra fűzte egyik csapatunk. — Igen!
