Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Eszenyi László ellenőr: Fidelissimus ad mortem

1971 53 hogy a fővezér Kováts Mihály személyében egy lovassági kikép­zőt nevezzen ki. így lett Kováts Mihály ezredesi rangban (Colonel Commandante) az amerikai lovasság legfelsőbb kiképzőmes­tere (Master of Exercises) és Pulaski parancsnok helyettese. A szabadcsapat jellegű felkelő lovascsoport oknak lovas ka­tonai egységekké történt átképzése elsősorban Kováts és nem Pu­laski érdeme. Egyik legfigyelemre méltóbb bizonyítéka ennek az a tény, hogy Pulaski ajánlatára Washington a porosz lovassági szabályzatot fogadta el. Pulaski lengyel tiszt volt, természetes ellenszenvvel viseltetett minden iránt, ami porosz. Alig lehet kétség tehát aziránt, hogy erre az ajánlatra a porosz hadseregben 16 esztendőt szolgált magyar huszártiszt vette rá s hogy magát a kiképzést is a mi Kovátsunk irányította egyedül. A hosszú hadi tapantalattal rendelkező magyar huszártiszt mesteri kiképzésének hamarosan meg is lett az eredménye. A Pu­laski Légió néven is ismert csoport, mely később gyalogsági egy­ségekkel is kibővült, a legkülönbözőbb feladatokat látta el teljes sikerrel. Távolfelderítő és biztosító szolgálaton kívül rendkivül alkalmasnak bizonyultak határvédelemre is. A hosszú nyugati határon elszórt erődök gyenge megszálló erejét gyakran kellett gyorsan megsegíteni az angol zsoldban álló indián törzsek táma­dásaival szemben. Kevesen gondolnak egy-egy mozi vagy televizió darab nézése közben arra, hogy a finálénál rendszerint diadalma­san bevágtázó amerikai lovasság kiképzője magyar ember volt s nem egy ilyen lovasrohamban maga is résztvett. A Légió sorsa 1779 május 11-én egy hadászatilag is nagy jelentőségű ütközetben teljesedett be. Az év februárjában Wash­ington Pulaski csoportját Dél-Karolinába irányította és Lin­coln tábornoknak rendelte alá. A rendkivül hosszú menet során az eredetileg 336 főből álló csoport, melyet a himlő is megtizedelt, felére apadt le. A Légió lovassága május 8-án, gyalogsága 11-én érte el Charleston városát, melyet Moultrie tábornok csak nehezen tudott megvédeni a tengeren oda szállított túlerejű brit csoport támadásával szemben. Ha az angol csapatoknak sikerül a várost bevenni és útjukat zavartalanul folytatni északi irányban, az amerikai főerők igen kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Pulaski a helyzet rövid mérlegelése után lovas csoportja élén ismételt rohamot intézett az előnyomuló Prevost angol ezredes oszlopai ellen s abban a haláltmegvető rajtaütésekkel olyan vesz­teséget és fejetlenséget okozott, hogy a brit parancsnok elállt az

Next

/
Thumbnails
Contents