Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Nagy Lajos: 50 éves a Bethlen Otthon

1971 331 át? Nemcsak a férjeik, de a feleségük is beleépítették életüket a Bethlen Otthonba. Kalassay Sándort, Nánássy Lajost, Kecske­­méthy Józsefet, Daróczy Sándort, Mircse Sándort, Varga Lajost és Csia Kálmánt nem lehet úgy említeni, hogy ne értékeljük azokat a szolgálatokat, amiket drága feleségeik tettek a Bethlen Otthon életében. Minden tiszteletet és hálát megérdemelnek Dr. Kalassay Sándomé, Mircse Sándorné, Varga Lajosné és Csia Kálmánné szol- Sándomé, Mircse Sándorné, Varga Lajosné, Csia Kálmánné szol­gálataikért, amellyel a Bethlen Otthon életét gazdagították, jó hirnevét emelték és az Otthont otthonná tették, akik az árvák édesanyja és az öregeknek otthont teremtő melegszívű női voltak. Dr. Kalassay Sándor 1942 márciusi vezértestület gyűlésén beadja lemondását és 1942 május végén itt hagyta szeretetintéz­­ményünket, amibe 21 évet épített bele szeretetből, hűségből, bölcsességből. Áldott és buzgó munkás volt. Mig amerikai magyar­ság lesz, ő mindég itt él közöttünk. Dr. Kalassay helyébe Mircse Sándor Indiana Harbor-i lelkészt választották meg, aki 1942 június 1-én foglalta el munka helyét. Szelíd, csendes lelkipásztor volt, felesége is hasonló természetű, aki az igazi magyar refor­mátus lelkipásztorok hűségével pásztorolta a reájuk bízott idős magyarságot, végezte irodai munkáját, mig betegsége nem kény­­szeritette nyugdíjba 1951 december 31-én. Az új árvaházat átalakították és 50 gyermek részére otthon­ná kiépítették. Az öregek Otthonát is kijavították és idős ma­gyarok kényelmes otthonává tették. 1941 augusztus 31-én verő­fényes, szép napon 500 főnyi közönség előtt az amerikai magyar református élet nagyjai felszentelték az új árvaházat. Nánássy Lajos igazgató minden erejét az intézet adósságainak és fenn­tartása költségeinek előteremtésére fordítja. Tankönyveket ir mindennapos és szombati iskolák számára. Szerkeszti 1922 óta megjelenő árvaházi naptárt, amit 1943 óta Bethlen Naptárként adtak ki. 1935 június 11-én a Ligonierban tartott Amerikai Magyar Református Egyesület nagygyűlése az árvaház és aggmenház nevét Bethlen Otthonra változtatta. Bethlen Gábor után nevezték el, mert a nagy fejedelem maga is árva volt, idegenbe bújdosott s hivő református volt. Jobb nevet senki sem találhatott volna annak az intézetnek, amit 100 ezer kis magyar, de lélekben feje­delmek, tartottak fenn ötven éve idegen földön.

Next

/
Thumbnails
Contents