Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Egyesült Államok - Magyar Presbiteriánus Gyülekezetek

1971 283 Youngstown, Ohio. Magyar Presbiterian Egyház. Két kép a Youngstown-i templom belső részéről. A felszentelés 65-ik évfordulójáról a megemlékezés október 11-én történt. vállalkozás kapcsán (ez a szolgálat e kiadvány megjelenése idején is folyta­tódik). A gyülekezet lelkésze az esztendő folyamán vita-estén az egyház­megye rendes gyűlése előtt a körzeti katolikus püspökség megbízottjával előadást tartott, amelynek eredményeként “special dispensation”-nal vegyes házasságok sorra megáldatnak most már, katolikus plébánosok részvétele nélkül is, jogerővel, presbiteriánus templomokban. Ez mindenhol megkér­vényezhető még akkor is ha katolikus részről nem publikáltatik ez. A Vasárnapi Iskola vezetését Mrs. Elmer Babinsky és Mrs. Lavente Balogh vették át szeptemberben. Május 3-án egyházunk ifjúsága szervezte meg az évenkénti Ifjúsági Konferenciát Western Pa. és Ohio állam magyar egyházainak ifjúsága részére “Christians or Cop-Outs?” összefoglaló témá­val. Kilenc fiatal konfirmált egyházunkban május 10-én. Szeptemberben az összes vasárnapi iskolai osztályban új tananyagot vezettünk be a közegyház előterjesztésére. Ez évben is megtartottuk nyári bibliai iskolánkat a Nagy­tiszteletű Asszony vezetése alatt. Hat középiskolás fiatal résztvett június 21-27 közt a Wooster Celebration alkalmain ösztöndíjjal; élményeikről augusztus 23-án a gyülekezet előtt is beszámoltak. Ugyanazon héten a lelki­­pásztor, immár harmadik éve, középiskolás munkatábort vezetett egyház­megyénk nyári konferencia telepén. Április 19-én Ft. Nagy Lajos, július 19-én Nt. Orosz Csaba, július 26-án Nt. Becske Lajos, augusztus 2-én és 9-én Nt. Bőtty János szolgálták a gyü­lekezetben. Ünnepi keretek közt 11 lelkész szolgálatával október 11-én ad­tunk hálát Istennek templomunk felszentelésének 65-ik évfordulója kap­csán. Ugyanazon nap délelőttjén Nt. Molnár Ágoston szolgálatával Magyar Hagyományok Vasárnapja volt egyházunkban. Jelenleg 12 fiatal készül fel az 1971-es konfirmációra. A magyar árvízzel kapcsolatos templomi károkra a gyülekezet tagjai $100.00-t meghaladó összeggel adakoztak. A Nőegylet és a United Presby­terian Women egyesületeink példás együttműködése nyomán Kálvin Köz­pontunk konyhája egy új stainless steel jégszekrénnyel és három új gáz kályhával gazdagodott meg az év folyamán. Egyházunk 12 katona fiára ezévben is imádsággal és ajándékokkal gondoltunk egy “karácsony-július­ban” istentiszteletünk keretében, amit ezévben is a helyi WFMJ rádió­­állomás teljes egészében közvetített városunk keresztyénéi részére.

Next

/
Thumbnails
Contents