Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Egyesült Államok - Amerikai Magyar Református Egyház

1971 275 A BETHLEN IFJÜSÄGI EGYESÜLET (BETHLEN YOUTH FEDERATION) ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA Az 1970. év szeptemberének első hétvégén a B.Y.F. aktív tagjai nagy lelkesedéssel jöttek össze Stillwater, N. J. városa mellett levő Y.M.C.A. táborában szokásos évi konferenciájukra. Ez a konferencia, az ottani atmoszféra, az onnan magunkkal vitt tapasz­talatok, régi és új baráti kapcsolatok, mind tanúsága annak, hogy az ősi magyar kálvinizmus ég a másod — sőt harmadgenerációs szívekben is, és megtalálja méltó helyét a mai modern keresztyén életszemléletben. Sem nemzeti, sem felekezeti tekintetben nem kell, hogy háttérbe szoruljunk. Perth Amboy ifjai, felnőtt vezetőikkel az élen, és a környékbeli más magyar református gyülekezetek ifjúságának sekitségével oly jól szervezték meg ezt a konferenciát, hogy szinte csalódottan csodáltuk annak zökkenés­mentes lefolyását. A lelkészi karból a következők vettek részt a konferencián, illetőleg oda látogatóba jöttek: Illés Lajos és Bertalan Imre lelkészi tanácsadók, Ador­ján Kálmán, Hunyady László, Kovács István, Rőczey Barnabás. A résztvevők napról-napra hullámzó létszáma 150 volt. Fáradtan, de boldog megelégedettséggel tértünk haza, s már is kezdünk álmodozni 1971 szeptember első hét-végéről. Viszontlátásra Nyugat-Penn­­sylvaniában.. . Isten segedelmét és Szent Lelkének ihletét kívánjuk a Mc- Keesporti ifjaknak, és vezetőiknek, az 1971. évi konferencia rendezőinek. Bethlen Youth Federation évi ifjúsági konferenciája, Stillwater, N. J.

Next

/
Thumbnails
Contents