Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Egyesült Államok - Amerikai Magyar Református Egyház

242 BETHLEN NAPTAR Warrenville, Conn. Egy vasárnapi gyülekezet Ábrahám Dezső püspökkel és Daróczy Sándor beszolgáló lelkésszel. Pál látták el a szolgálatot, amit 1970 július 12.-én az év elején nyugalomba vonult s Rhode Islandban letelepedett Daróczy Sándor, a Bethlen Otthon volt igazgatója vett át. Az alkalom egyben püspöki látogatás is volt. Ábrahám Dezső, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke találkozván a gyülekezettel és gyűlést tartván az egyház tanáccsal, örömét fejezte ki, hogy az Űr maroknyi népe a kévésén is hűnek találtatott. Az anyakönyv vezetése nem sok gondot ad. 1970-ben, a naptárzártáig, keresztelés, konfirmálás, esketés nem volt, csupán egy elhalálozás. Az 1897 október 7.-én Szabolcs megyében született s a floridai Miamiban 1970 augusztus 22.-én elhunyt id. Géresi Albertné, született Varga Máriát temette lelkipásztor dr. Havadtőy Sándor fairfieldi (Conn.) lelkésszel augusztus 26.-án nagy gyászoló gyülekezet részvételével. Az elköltözött a warrenvillei gyülekezet nőegyletének hosszú éveken keresztül áldozatos munkás tagja és elnöke volt. Az egyház 1969. évi bevétele $1,429.24 áthozattal $2,682.99, kiadása $1,535.22 volt. Az átvitel 1970-re $1,147.77. Az egyháztanács tagjai: Búzás András gondnok, Pálóczi Dezső algond­­nok, Szloboda Mihály pénztárnok, Balogh János, Kiss Andor, Misky Imre, Nagy István, Szarka László egyháztanácsosok. Lelkipásztor cime: P.O. Box 372, Saunderstown, R. I. 02874. Telefon: 401-294-4743. Búzás András gondnok cime: 90 Durant Street, Manchester, Conn. Telefon: 203-643-5378. CLIFFSIDE, N. J. — Beszolgáló lelkészei: Pohóczky Béla és Török István Cliffside-i leányegyházunk hosszú éveken át hűséggel szolgált beszolgáló

Next

/
Thumbnails
Contents